Jó hangulatban, szervezetten zajlott le a hétvégén megtartott XXI. Polgárőrnap Sikondán. Dr. Pintér Sándor belügyminiszter beszédében hangsúlyozta: a fiatal polgárőrökben tudatosítani kell, hogy rend nélkül nincs fejlődés és békés jövő.

Június 21-től hatályos az a törvénymódosítás, amely lehetővé teszi a 14-18 éves korosztály tagjainak felvételét a polgárőr egyesületbe. „Ne csak védjük, neveljük a fiatalokat, hanem fogadjuk őket a sorainkba, készítsük fel a rend szeretetére, tanítsuk meg értékrendünkre „–fogalmazott a belügyminiszter. Sikondán negyvenen tettek fogadalmat ebből a korosztályból, összesen pedig kétszázan léptek be a polgárőrség kötelékébe.

Pintér Sándor örömmel üdvözölte azt a javuló tendenciát, melyet a Polgárőrszövetség ért el a lakásbetöréseket megelőző program és az idősek és fiatalok védelmét célzó intézkedések során. A bűncselekmények száma 2010-ben még 450 ezer volt, míg 2014-ben 350 ezer, amit a polgárőrök jelenléte nélkül nem lehetett volna elérni. A polgárőrség a kormány és a rendőrség stratégiai partnere, fogalmazott a tárca vezetője. Ki kell terjeszteni a polgárőrség tevékenységét a külföldi kapcsolatokra, mert a környező országok biztonsága növeli a mi biztonságunkat is - jegyezte meg a belügyminiszter.

Túrós András, a Magyar Polgárőrszövetség elnöke kijelentette: a kétezer polgárőr egyesület európai színvonalú bűnmegelőzési rendszert hozott létre. Tagjaik száma elérte az 52 ezret.

Az eskütétel után számtalan változatos programot kínált a rendezvény.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 131 909 megtekintés

Videó: 52 650 087 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534529

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh