Január második hetében tartotta évértékelő, évzáró rendezvényét a Tisztelet Komlónak Egyesület. Jégl Zoltán az egyesület elnöke részletesen beszámolt az elmúlt év eseményeiről.

Az egész 2015-öt felölelő gazdag és változatos programokon vett részt a társaság. Az egyesület más csoportok munkáját is segítette ebben az évben is. A Hétdomb Természetbarát Egyesületnek a Vörösfenyő kulcsosház körüli teendőkben segítettek, a Komlói Állatvédőknek szállításban nyújtottak segítséget valamint a Német klub felújításából is kivették a részüket.

A teljesség igénye nélkül néhány mozzanat az egyesület tavalyi évéből:

Január 31-én a Kolbásztöltő Fesztivállal indult az egyesületi év. Itt a csapat fizette a belépődíjat, nem terhelték az egyesület kasszáját.

Februárban a húsz éves Cs.Í.T. zenekar köszöntésében vettek részt az egyesület tagjai.

Február 24-én vendégük volt Németh Péter újságíró, aki a választásokról és a menekültügyről tartott tájékoztatást.

Március 9-én a hagyományos nőnapi ünnepségen köszöntötték a hölgyeket.

Március 15-én a Tisztelet Komlónak is részt vett a 48-as téren tartott koszorúzáson a Petőfi szobornál.

Áprilisban Mecsekfalun fórumot rendeztek a börtönépítéssel kapcsolatban.

Áprilisban a régió natúrparkjáról történtek egyeztetések. Az országban már kilenc natúrpark működik, a legközelebbi Kárász vonzáskörzetében. A Komló körüli natúrpark Magyaregregy és Orfű közötti területeket ölelné fel, nem utolsósorban a turizmus fellendítését célozva meg.

Május 30-án volt a Komló és környéke bányaipari dolgozóinak találkozója, melyet már hetedik alkalommal rendeztek meg.

Június 9-én az egyesület is részt vett Nemesi Árpád, Komló fotográfusa temetésén.

Június végén a Béke Hotelszigetben kitűnő hangulatban zajlott a Szent Iván éji mulatság.

Július 21-e zsúfolt nap volt, délelőtt a Mánfai falunapon, délután pedig a bajai halászléfőző versenyen jelentek meg az egyesület tagjai.

Július 24-e ismét a búcsúzás napja volt: Dr. Bachmann Zoltán, Komló város díszpolgárának temetése zajlott.

Szeptemberben sokasodtak igazán a rendezvények. Ekkor zajlott a pálinkamustra zsűrizése, a Komlói Napokon koszorúzás a Bányász Emlékműnél, de a Komlói Civilek napja és az Autómentes nap is ebben a hónapban adott feladatokat.

Októberben az egyesület játékot hirdetett: a város legjeit szeretnék megismerni és bemutatni az érdeklődőknek. A felhívásra a mai napig lehet jelentkezni a Hotel Békesziget irodájában.

Novemberben sem tétlenkedtek a tagok: többek között Göncz Árpád, Komló díszpolgára temetésén vettek részt. Nemesi Árpád emlékére szülőházánál emléktáblát avatott és ünnepséget rendezett a Tisztelet Komlónak Egyesület.

November 17-én Gyenesei István a pálinka főzéséről és helyes tárolásáról tartott előadást Jégl Zoltánék meghívására.

Decemberben aztán Borbála-napi megemlékezések, gyertyagyújtás a Mindenki Karácsonyfájánál, Mecsekfalui évzáró ünnepség hangolt az ünnepekre.

Jégl Zoltán elmondta, havonta találkoznak civil vezetőkkel, számukra is fontos a párbeszéd, a kapcsolattartás. A környező falvakba (Máza, Hosszúhetény) is gyakran látogatnak egyebek mellett idősek napjára és minden olyan megmozdulásra ahova meghívást kapnak. A térségben működő civil szervezetek összefogása visz színt, életet Komló és környéke mindennapjaiba.

Fotók: Tisztelet Komlónak Egyesület

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 089 563 megtekintés

Videó: 48 319 136 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923407

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh