Számos komlói állatbarát régi vágya teljesül: a város első zárt kutyafuttatója épül meg a kökönyösi városrészben. A szakiskola előtti füves területen szájkosár és póráz nélkül is lehet játszani majd a háziállatokkal.

A városban élők részéről sokszor felmerült már az igény egy rendezett, zárt kutyafuttató kialakítására, ami kulturált és biztonságos körülményeket teremt az ebek és gazdáik részére. Akár póráz és szájkosár nélkül is játszhatnak az állatok és nem rémítik meg az erre közlekedőket. Nem volt egyszerű megfelelő méretű és elhelyezkedésű önkormányzati területet találni, amely alkalmas lehet erre a célra. Végül a Vájáriskola utcában, a szakiskola előtt elterülő kisebb parkra esett a választás, ahol hamarosan meg is nyílik a létesítmény.

„Az itt lakókkal jelenleg is egyeztetünk, hogy pontosan hol jelöljük ki a város első kutyafuttatóját” – mondta el az ötletgazda Molnár Zoltánné, a városrész önkormányzati képviselője. „Szerencsére a környékbeliek is támogatják a tervet, már csak a megfelelő, a lakóházaktól távolabb eső helyet kell megtalálnunk. A tervek szerint a következő hetekben a közfoglalkoztatottak segítségével be tudjuk keríteni a futtatót. Padokat és a kutyáknak szánt játékelemeket is szeretnénk kihelyezni. Ezek elkészítésében várhatóan a szakiskola tanulói tudnak majd segíteni, akik korábban is részt vettek hasonló városszépítő kezdeményezésekben” – beszélt a részletekről a képviselő, aki a saját képviselői keretéből finanszírozza az építkezés költségeit.

Polics József polgármester az élhetőbb Komló felé tett újabb lépésként értékelte a kezdeményezést. „Bízom benne, hogy a futtató összehozza majd az embereket és közösségi térré válik – nem csak a kutyatartók számára. Szeretnénk minél több hasonló ötletet megvalósítani a városban, hogy a különböző érdeklődésű és hobbijú komlóiak találjanak kikapcsolódási lehetőséget.”

Forrás: Komló Város Önkormányzat

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 122 914 megtekintés

Videó: 52 643 977 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534281

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh