A Szabadics 8 hónap alatt felújította a Duna-Dráva Nemzeti Park állattartó telepeit. A kivételes gyorsasággal megvalósult beruházásban Barcson, Nagybajomban és Nagydorogon is jobb környezetbe kerültek az őshonos magyar szürkemarhák és juhok.

Megújult a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNP) három állattartó telepe a Szabadics Zrt. kivitelezésében. A tavaly július óta 446 millió forintból megvalósult beruházást pénteken adták át a barcsi Dráva Kapu Bemutatóközpontban. Závoczky Szabolcs, a nemzeti park igazgatója elmondta: az igazgatóság által a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP) elnyert pénzből:

    a Barcshoz tartozó Drávaszentesen karámrendszer és szociális létesítmény épült,
    a szintén somogyi Nagybajom-Homokpusztán racka juhok tartására alkalmas állattartó telep létesült,
    a Tolna megyei Nagydorogon a cikta juhok tartását szolgáló telepüket fejlesztették,
    és mezőgazdasági gépeket is vásároltak a területek kezeléséhez.

Mindezzel jelentősen javulnak az őshonos állattartás és -tenyésztés feltételei. A nemzeti park a három helyszínen mintegy 1300 állatot, szürkemarhát, racka és cikta juhot tart.

V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár kiemelte, azért fontos az állattartó telepek infrastrukturális fejlesztése, hogy az őshonos állatokat be lehessen vonni a természet karbantartásába, biztosítva a rétek, gyepek, illetve az ott kívánatos ökoszisztéma fennmaradását. A barcsi telep esetében méltatta a gyors kivitelezést, és hogy az épületek építészetileg tájba illőek.

Szászfalvi László, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a nemzeti park beruházása nemcsak a természeti értékek megóvásához, hanem az ökoturisztikai attrakciók számának növeléséhez, a turizmus élénküléséhez is hozzájárul.

Forrás, fotók: Magyar Építők

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 118 635 megtekintés

Videó: 52 639 663 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7533878

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh