Csaknem 300 millió forintos beruházással természettudományos élményközpontot alakítanak ki a mohácsi könyvtárban - közölte a Duna-parti város önkormányzata az MTI-vel.

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) finanszírozásában megvalósuló programról azt írták: a Mohácsi Jenő Városi Könyvtárban kiállítandó tudásközpont a városi tankerület általános és középiskolás diákjainak nyújt majd oktatáson kívüli, az élménypedagógia módszereire épülő tanulási lehetőséget.   

A létesítmény várhatóan októberben nyit meg: a 2018/2019-es tanévtől főként hétköznap délutáni szakköröket, hétvégenként pedig alkotóműhely-foglalkozásokat tartanak benne. A nyári szünetben a gyermekek számára programozótáborokat is rendeznek - részletezte a közlemény, amely arra is kitért, hogy a központ legnagyobb attrakciója a robotika lesz.   

Az önkormányzat kiemelte azt is, hogy a tudásközpont támogatja a pedagógusok, oktatók felkészítését, illetve biztosítja a természettudományos élményprogramokhoz szükséges infrastruktúrát.   

A fiatalabb - alsó tagozatos - gyermekek részére játékos foglalkozásokat, az idősebb diákok számára a programozási nyelv megismerését is biztosító képzéseket, műhelyfoglalkozásokat is tartanak majd - tették hozzá.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 013 megtekintés

Videó: 52 650 560 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534609

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh