http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/1657-becs-a-21-szazad-varosat-epiti#sigProIdaf7b7140cf
Bécs 22. kerületében, Donaustadtban egy új városrész születik, jól megtervezett kerékpár- és gyalogutakkal, terekkel, parkokkal, szívében egy tóval. Az Aspern: Die Seestadt Wien az intelligens városfejlesztés legújabb alapelvei szerint épül. A környezetbarát távhőről egy geotermikus erőmű gondoskodik majd, melynek fúrási munkálatait júliusban kezdték meg.
Az osztrák főváros egykori Aspern repülőtere helyén épülő Aspern: Die Seestadt Wien Európa egyik legnagyobb városfejlesztési projektje, mely egyben mintaprojekt is szeretne lenni az új technológiák kutatása, illetve alkalmazása területén. A húsz évre tervezett beruházás dimenziói már önmagukban is figyelemre méltóak: a 240 hektáros területen egy 20.000 fős élet- és lakótér, valamint összesen 20.000 munkahely jön létre, ebből 5.000 a tudomány, kutatás és képzés területén.
Július elején Renate Brauner bécsi polgármester-helyettes, valamint Wolfgang Hesoun, a Siemens Österreich vezérigazgatója szándéknyilatkozatot írtak alá egy kutatóközpont létrehozásáról Smart Living-Lab néven. “A tervezett kutatóközpont az új városrészt a fenntartható és élhető városfejlesztés mintaprojektjeként használhatja majd, a jövő iparágaira, innovatív és energia-hatékony városi technológiákra helyezve a hangsúlyt.” – nyilatkozta Brauner. A technológiai kutatás-fejlesztéssel foglalkozó vállalatok letelepedésének ösztönzésére egyébként a Bécsi Gazdasági Ügynökség (Wirtschaftsagentur Wien) egy innovációs központot hoz létre Aspern IQ néven, mely biztosítani fogja az alkalmazott kutatáshoz szükséges infrastruktúrát. Többek között a tóvárosban lesz a researchTUb székhelye is, mely a TU Wien, a bécsi műszaki egyetem technológia-transzferrel foglalkozó vállalata.
A beruházást előszeretettel hasonlítják egy valós idejű laborhoz, hiszen az elképzelés szerint a különböző innovatív megoldásokat rögtön valós környezetben tesztelik majd. A területen geotermikus erőművet létesítenek, mely nem csak Aspern egyes részeit, de 2015-től összesen 40.000 bécsi háztartást lát majd el földhőből nyert környezetbarát távhővel. Az 50 méteres fúrótorony felállítása után a fúrási szakaszt júliusban kezdte meg a Geothermiezentrum Aspern GmbH.
Aspern kiépítése leendő lakóinak és az itt működő cégek javaslatai alapján zajlik, hiszen alapvető célkitűzései közé tartozik, hogy egyensúlyt teremtsen a szabadidő és a munkával töltött idő között. A lakóépületek és az innovációs központok mellett helyet kap majd itt egy üzleti negyed is, azonban a fejlesztési terület fele köztér marad: jól megtervezett kerékpár- és gyalogutakkal, terekkel, parkokkal, szívében a tóval. Olyan élettér születik tehát, amely egyszerre urbánus és zöld, jó összeköttetése van a belvárossal, de közlekedési rendszere klímabarát és fenntartható, épületei pedig megfelelnek az energia-hatékony lakásépítés legújabb követelményeinek is.
Forrás: tisztajovo.hu