Aláírta a szerződéseket a komlói önkormányzat az óvodák és a bölcsőde felújítására kiválasztott kivitelezőkkel. A 120 millió forintos, európai uniós forrásból finanszírozott program a következő hónapokban nyolc ingatlant, a város összes óvodáját érinti.

Elsőként a gesztenyési a körtvélyesi tagóvodában kezdődik meg a munka, de a nyár végéig fokozatosan a Komlói Városi Óvoda valamennyi tagintézményébe és a bölcsődébe is eljutnak a munkások. Megkezdődött az elmúlt évek legnagyobb óvodafejlesztési projektje Komlón.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán még tavaly nyert mintegy 120 millió forintot e célból az önkormányzat. A projekt két részből áll, a napokban az építési-felújítási feladatokra írta alá a szerződést a város a közbeszerzésen kiválasztott kivitelezővel. Erre csak részben elég az uniós támogatás, az önkormányzat viszont kiegészítette a hiányzó több mint tízmillió forintot, hogy az eredeti tervek készülhessenek el. Hamarosan várható a második elem, vagyis az eszközbeszerzés eredményhirdetése is. Augusztus 31-ig a teljes projekt lezárul, legfeljebb az időjárás okozhat némi csúszást.

„A kültéri munkákkal kezdünk, tereprendezéssel, lépcsők, kerítések építésével és újjáépítésével. Több tagóvodában komolyabb belső átalakítások is lesznek: a Tompa Mihály úti a kökönyösi ovikban cseréljük a teljes elektromos hálózatot, ami falvéséssel, majd vakolással és teljes festéssel is jár, úgyhogy ezt csak a nyári szünetben lehet majd elkezdeni” – beszélt a részletekről Polics József polgármester. „Külön öröm számunkra, hogy a kivitelezési munkákat egy komlói kisvállalkozás nyerte el, így az európai uniós pénz többszörösen is a várost gazdagítja.”

Az óvodák egy előzetes igényfelmérés alapján új játékokat is kapnak, bel- és kültérieket egyaránt. A leglátványosabb darab Mecsekjánosiban épül: az udvaron álló fa köré igazi mesekastélyt húznak fel toronnyal, híddal, csúszdával – szinte biztosan a gyerekek kedvence lesz ősztől.

Forrás: Komló Város Önkormányzat

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 125 449 megtekintés

Videó: 52 646 030 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534361

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh