A korábbi hagyományok 2012-es felélesztése után, idén immáron ötödik alkalommal kerül megrendezésre a KBSK Kupa Teremlabdarúgó torna, most másodszor a SPORT 36 Kupáért.

Az eddigi közönségsiker alapján nem volt kérdéses hogy most is sor kerül a teremtornára a bányászváros Sportközpontjában, 2016. január 16-án, szombat délután. A környezet ismét a látványos játékot biztosító, palánkos, 5x2 m-es kapuval felépített küzdőtér lesz.

A résztvevők 2x12 perces játékidőben, a rendkívül gyors és látványos játékot ígérő palánkkal és 5x2 m-es kapukkal felszerelt pályán küzdenek meg egymással. A teremtornán Tolna megyei vendégeink lesznek a Szekszárd és a Bonyhád. Az eddigi tornákon legjobban teljesítő Pécsi MFC csapata, a debütáló Bóly, valamint a vendéglátó Komlói Bányász csapata mellett a hazai közönség tetszését a korábbi tornákon elnyerő „KBSK 90-es évek” néven induló, a közelmúltban kék-fehér mezt öltő játékosokból álló társulat vesz részt. A KBSK 90-es évek csapatában a komlói szurkolók újra láthatják játékban a teljesség igénye nélkül például Augustint, Korcsmár Zsoltot, Somodi Pétert, Varga Zsoltot, Schuszter Rolandot, Priol Norbertet, Orlovics Gyulát, Gálffy Pétert, Győri Jánost és Kiss Csabát. A hat csapat két csoportban kezdi a viadalt, majd a csoportmérkőzések után helyosztóval döntik el a végső sorrendet.

Négy teremtorna után már érdemes visszatekinteni, hogy kik voltak a legeredményesebb csapatok az eddigi tornákon. Az éremtáblázatra az összesen 12 résztvevőből 5 csapatnak sikerült felkerülnie, a mezőnyből kiemelkedik a minden tornán érmes helyezést elérő Pécsi MFC és Komlói Bányász.

A programot színesíti a KBSK U 13-as utánpótlás csapatainak bemutató mérkőzése, valamint a 80-as évek sztárjainak részvételével igazi presztízsrangadónak ígérkező Komlói Bányász – Pécsi MSC öregfiúk mérkőzés is. Itt a piros-feketéknél pályára lép Toma Árpád szervezésében többek között id. Dárdai Pál, Lőrincz Sándor, Megyeri Károly, Lutz Jakab, Márton Gábor, Kiss Sándor, Turi Zsolt, Palaczky János, Morvai Tamás, Tomka János. A hazai oldalon a ma is népszerű komlói kedvencek közül Barta János, Mács Péter, Szatmári Sándor, Róth Antal, Hammer István, Tábit Sándor játszik.

A KBSK vezetősége és a szervezők bíznak abban, hogy ismét sikerül megtölteni a már sokat látott, hangulatos komlói sportcsarnok lelátóit, és a nézők közönségszórakoztató, igazi örömfocit játszó csapatokat, látványos megoldásokat bemutató játékosokat láthatnak majd ezen a szombat délutánon.

Program:

13.30 Komlói Bányász – Bóly

14.00 Bonyhád – KBSK 90-es évek

14.30 Komlói Bányász U 13-as utánpótlás csapatának bemutató mérkőzése

15.00 Szekszárd – Bóly

15.30 Pécsi MFC – Bonyhád

16.00 Szekszárd – Komlói Bányász

16.30 Pécsi MFC – KBSK 90-es évek

17.00 Pécsi MSC öregfiúk – Komlói Bányász öregfiúk

17.30 5. helyért: A3 – B3

18.00 3. helyért: A2 – B2

18.30 1. helyért: A1 – B1

19.15 Díjkiosztó

Belépő:

Diák, nyugdíjas: 300 Ft Felnőtt: 500 Ft

Családi (2 felnőtt + gyerekek): 1.000 Ft

Forrás: Gyozsán Zoltán

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 136 924 megtekintés

Videó: 52 653 447 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535123

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh