http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/13-iq100/1966-nanomeretu-okostelefonok-olcso-3d-nyomtatok-johetnek#sigProIda33740ccd0
Ray Kurzweil mesterséges intelligencia kutató a berlini Nemzetközi Híradástechnikai Kiállításon (IFA) tartott előadást és meglehetősen érdekes jövőképpel állt elő.
A szakember szerint a jövőben nanoméretű okos-telefonok és forradalmi 3D-nyomtatók jelennek majd meg, utóbbiak gyökeresen megváltoztatják a gyártási folyamatokat, míg az agyunknak közvetlen internet-hozzáférése lesz. "Ezek az előrejelzések ugyan teljesen hihetetlennek tűnnek, de az emberek ugyanezt mondták akkor is, amikor az 1980-as években megjósoltam, hogy létezni fog egy globális információs hálózat. Most azon vagyunk, hogy az élet szoftvereit újraprogramozzuk. A biológia, a gyógyítás és az egészséggel kapcsolatos dolgok lassan az IT részévé válnak" - jelentette ki Ray Kurzweil.
A 64 éves kutató saját bevallása szerint jelenleg egy elavult szoftverrel a testében él. Az immunrendszerünk ugyan nagyszerű, de például nem tudja felismerni a rákos sejteket. Egy nap azonban képesek leszünk ez utóbbin szoftverek segítségével változtatni, miként arra is, hogy bizonyos részeket be-, illetve kikapcsoljunk. Az okos-telefonok intelligenciája akkor egy vérsejt méretű helyen is el fog férni és az agyunkat is összeköthetjük a világhálóval. A 3D-nyomtatóké lesz a jövő, mivel a segítségükkel az emberek műanyagokból és fémből szinte bármilyen 3D objektumot elkészíthetnek majd és mindez forradalmasítani fogja a fizikai dolgok gyártását.
A szakember előrejelzéseit elsősorban a számítási teljesítmény és a várható átlagos élettartam folyamatos növekedésére építi. Ezeket a folyamatokat szerinte sem a háborúk, sem a gazdasági válságok nem állíthatják meg. Az emberiség már most is azon az úton halad, amelynek lényege a biológiai és a nem biológiai intelligencia ötvözése. Jól látható, hogy a felhasználók már akkor zavartan viselkednek, ha egy napra le kell mondaniuk a világhálóról, s nem szabad elfeledkeznünk a gépekről sem, amelyek lassan megértik a természetes nyelvet és felismerik a gesztusainkat.
Kurzweil 2008-ban azt mondta, hogy a technológia egyre gyorsabban fejlődik, emiatt a mesterséges intelligencia várhatóan hamarosan beéri, sőt lehet, hogy 2030-ra le is hagyja az emberiséget. 2010-ben pedig azt nyilatkozta, hogy jönnek az emberi agy teljesítményére képes számítógépek.
Forrás: sg.hu