Heteken belül elindul a gyártása annak a napelemes tetőcserépnek, amelyet forradalmi újításként emlegetnek világszerte. Tóth Miklós találmányát itthon és külföldön is siker övezi.

A Géniusz Európa nagydíjjal jutalmazott termék szabadalmát és a gyártási technológiát a feltaláló 180 országban védette le. Az energiatermelésre szolgáló cserép hazai forgalmazása után Ausztráliában és az Egyesült Államokban is gyártják majd a terméket, amely a feltaláló szerint öt éven belül piacvezetővé válik az építőiparban.

A találmány bármely tetőcseréprendszerhez alkalmazható, és a meglévő tetőt sem kell átépíteni – mondta a Kossuth Rádiónak a feltaláló. Tóth Miklós szerint a bekerülési ár nagyságrendileg megegyezik a hagyományos napelemes rendszerekével – 5-6 ezer forintnál kezdődik, és több millió forint is lehet –, ugyanakkor a megtérülési idő 40-50 százalékkal rövidebb lehet. A cserép olyan alapanyagokból készült, amelyek bírják a szélsőséges időjárási körülményeket, azaz mínusz 70 foktól plusz 130 fokig alkalmazható – folytatta.

Egy négyzetméternyi napelemes cserép elegendő energiát képes termelni a háztartási berendezések működtetéséhez. „240-250 wattot tudunk előállítani, ez elegendő hűtőszekrény, számítógép működtetéséhez, világításra, kisebb teljesítményű televíziókhoz” – magyarázta Tóth Miklós, hozzátéve: felhős időben, árnyékban is termel energiát, ez is különbség a sík rendszerekhez képest. A napelemes tetőcserép élettartama 25-30 évig garantált, a megtermelt energia pedig akkumulátorokban tárolható.

További információk a napelemes tetőcserépről: Kattintson ide...

Forrás: veddamagyart.info

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 124 492 megtekintés

Videó: 52 645 390 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534346

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh