Ötvenhét különböző rovarirtószer nyomait azonosították mérgezett európai háziméhek szervezetében lengyel kutatók, akik a Journal of Chromatography A című folyóiratban ismertették eredményeiket.

A háziméhek ma már világszerte fenyegetettek. Az Egyesült Államokban egyre gyakrabban fordul elő a kaptárak elnéptelenedésével járó tünetegyüttes, az úgynevezett kaptárelhagyás, amikor az egy kaptárban élő méhek száma gyorsan, váratlanul és katasztrofális mértékben lecsökken.

Számos tanulmány kimutatott már kapcsolatot a rovarirtószerek használata és a háziméh-populációk hanyatlása között. Az Európai Unió mostanra betiltotta a méhpusztulással összefüggésbe hozható, neonikotinoid-alapú növényvédőszerek használatát. A méhekre ártalmas szerek egyikének betiltása azonban nem oldja meg a problémát, a rovarölők és a méhpusztulás közötti kapcsolat ugyanis igen összetett és a kutatók folyamatosan dolgoznak az okok felkutatásán.

A lengyelországi Nemzeti Állatgyógyászati Kutatóintézet szakemberei olyan módszert dolgoztak ki, amellyel egyszerre kétszáz rovarirtószer és az azok lebomlásakor keletkező vegyület jelenlétét tudják megvizsgálni, megnézve, hogy pontosan melyik jelent fenyegetést a méhekre nézve. A letesztelt rovarölők nagyjából 98 százaléka engedélyezett az Európai Unióban.

A kutatók több mint hetven háziméhmérgezéses esetet vizsgáltak meg, és 57-féle rovarirtószer jelenlétét mutatták ki az állatok szervezetében - írta a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

"Ezek a szerek már kis mennyiségben is legyengíthetik a méhek szervezetének védelmi rendszerét, lehetőséget adva a parazitáknak és vírusoknak a kolóniák elpusztítására" - hangsúlyozta a tanulmányt vezető Tomasz Kiljanek. Hozzátette: a mostani eredmények segítenek kiszélesíteni a rovarölők hatásával kapcsolatos ismereteket és megállapítani, hogy a jelenleg használt szerek együttes jelenléte milyen kockázatokkal jár együtt, valamint a populációk megóvására irányuló törekvéseket is előmozdíthatják.

A méhek egészsége rendkívül fontos, hiszen ők végzik az európai termények és vadnövények beporzásának több mint 80 százalékát - mutatott rá a szakember.

Forrás: MTI Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 128 010 megtekintés

Videó: 52 647 880 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534446

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh