Ugyanannak a laza talajnak tulajdonítható a pisai ferde torony "földrengésállósága", mint amelyik a torony süllyedését és dőlését idézte elő több száz évvel ezelőtt - derítették ki olasz és brit mérnökök.

A világhírű műemlék nem sokkal építésének kezdete, 1173 után elkezdett dőlni a laza talajréteg és a rosszul lefektetett alapok miatt, dőlésszöge elérte az 5,5 fokot, ennek ellenére az 58 méter magas torony legalább négy pusztító földrengést túlélt épségben 1280 óta - emlékeztetett a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.   

A mérnököket régóta foglalkoztatja a kérdés, miért élhette túl az erős földrengéseket a pisai ferdetorony. Az építmény sebezhetősége miatt a szakemberek úgy vélték, hogy már egy mérsékelt földrengésnek súlyos károkat kellene okoznia az épületben, sőt akár romba is dönthetné azt. A Római Tre Egyetem és a Bristoli Egyetem tudóscsoportja megtalálta a választ: a dinamikus talajszerkezet-kölcsönhatás (DSSI) jelenség áll a rejtély hátterében.   

A talaj és a szerkezet kölcsönhatása egy érintkezési probléma a talaj felszíne és a szerkezeti elemek között.   

A kutatócsoport tanulmányozta a rendelkezésre álló szeizmológiai, geotechnikai és szerkezeti információkat, és arra a következtetésre jutott, hogy a torony nagy magassága és szilárdsága együtt a talaj lazaságával jelentős mértékben módosítja az épület vibrációs sajátosságait oly módon, hogy a torony nem rezonál a földrengés talajmozgásával. Ez a pisai torony fennmaradásának kulcsa - olvasható a Bristoli Egyetem közleményében.   

"Ironikus, hogy ugyanannak a talajnak tulajdonítható az, hogy a pisai ferde torony túlélte a földrengéseket, mint amelyik az épület instabilitását okozta, és annak idején majdnem a ferde torony összeomlását idézte elő - közölte George Mylonakis, a Bristoli Egyetem professzor, a talaj-szerkezet kölcsönhatás szaktekintélye.   

A kutatók eredményeiket a földrengésállóság tervezés szakembereinek 16. európai konferenciáján mutatják be jövő hónapban a görögországi Thesszalonikiben.

Forrás: MTI / phys.org

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 125 135 megtekintés

Videó: 52 645 904 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534355

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh