Az előadóművészek azt vetik a videomegosztó platform szemére, hogy nagyon jól keres a műveiken, de ők ebből nem sokat látnak viszont.

Dominic King brit dalíró a MIDEM zenei kiállításon fakadt ki. A szakember kifejtette, hogy már nagyon fáj nekik az, hogy miközben minden számot elérhetővé tesznek a világhálón, gyakorlatilag semmit sem kapnak érte cserébe. King nem kis név a szakmában, hiszen korábban olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Cher és Madonna, a szerzeményeit több millió példányban adták el világszerte és természetesen a YouTube kínálatában is megtalálhatók. A művész úgy véli: egyszerűen túl kevés pénzt kap a portáltól.

A MIDEM-en tapasztalható hangulat egyébként tökéletesen visszaadja azt, hogy miként gondolkodnak napjaink dalszerzői és előadói a platformról, amely folyamatosan próbál javítani a kínálatán és a rendszerén. Mindez azonban nem oldja meg a problémákat. A zenei kiadók menedzserei "alulról szerveződő forradalmat" emlegettek a YouTube ellen, míg egy ügyvéd azt állította, hogy az egyik ügyfele mindössze 13 dollárt (!) kapott az oldaltól, annak ellenére, hogy a műveit 900 000 alkalommal játszották le az emberek. Az elégedetlenség folyamatosan tapasztalható volt és senki sem cáfolta meg az elhangzottakat.

Niki Sixx, a Mötley Crüe tagja - több zenésztársa nevében - egyenesen Larry Page Google-társalapítóhoz fordult. Nyílt levelében azt írta, hogy egy olyan világban, amelyet a YouTube ural, lehetetlen a művészek számára a tevékenységük végzése. A múlt héten pedig több mint 1000 európai zeneszerző, dalszövegíró, énekes és együttes - köztük számos magyar is - levelet írt Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének. A dokumentumban azt kifogásolták, hogy a YouTube és a több hasonló szolgáltatás az ingyenes ajánlataival tisztességtelen módon értéktelenné teszi az alkotásaikat. Ilyen tiltakozóhullámra a zenei piacon korábban még soha nem került sor. Az előadókat a kiadók - például Hartwig Masuch, a BMG vezetője - is támogatják.

David McCandless újságíró kiszámolta, hogy az embereknek 4,2 milliószor kellene lejátszaniuk egy művész dalait ahhoz, hogy az illető megkeresse az amerikai minimálbért, ami 1260 dollár. Nikki Sixx nem véletlenül panaszkodott arról, hogy a YouTube csak az egyhatodát fizeti annak az összegnek, amit az Apple vagy a Spotify. A Spotify évente felhasználónként 18 dollárt utal át a zeneiparnak, a YouTube 1 dollárt. A zenészek nem választhatják meg, hogy jelen akarnak lenni vagy nem, a számok többsége illegálisan kerül fel. Utóbbi miatt a portál nem perelhető, viszont hatalmas hasznot húz belőle: az emberek 82 százaléka klipeket néz rajta, ráadásul a felhasználók adatait a Google marketingcégeknek is eladja, további bevételt szerezve. Sixx többek között azt kérte, hogy Page addig tegyen valamit, amíg nem keletkeznek helyrehozhatatlan károk.

A YouTube a ZEIT-nek azt fejtegette, hogy együtt akar dolgozni a zeneiparral azért, hogy az előadók még több pénzt kaphassanak. Christophe Muller, a YouTube zenei vezetője azt közölte, hogy nagyon komolyan veszik a szerzői jogokat és a streaming-szolgáltatóktól eltérően - a rádióadókhoz hasonlóan - reklámbevételekből finanszírozzák a honlap működtetését. A befolyó összegek nagy részét továbbítják az előadóknak és a kiadóknak. Már eddig is 3 milliárd dollárt fizettek a zeneiparnak és a viták ellenére közösen szeretnének "csodálatos harmóniákat létrehozni". Hozzátette, hogy a YouTube rendszerén keresztül több mint egymilliárd emberből álló közönséget lehet elérni, és csak így lehet biztosítani, hogy ismeretlen művészek hatalmas rajongótábort építhessenek ki és sztárrá válhassanak.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 121 475 megtekintés

Videó: 52 642 596 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534205

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh