Elrendelte a szárazföldi telepítésű közepes- és rövid hatótávolságú nukleáris rakéták megsemmisítéséről szóló orosz-amerikai INF-szerződés Moszkva általi végrehajtásának felfüggesztését hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök. A Kreml sajtószolgálata szerint a rendelet annak aláírásától hatályos.

Putyin március 2-án - két nappal a hasonló amerikai közlést követően - jelentette be az INF-szerződésben való orosz részvétel felfüggesztését. Az orosz vezető egyúttal elrendelte a Kalibr típusú manőverező robotrepülőgépek szárazföldi változatának és a szárazföldi indítású, közepes hatótávolságú hiperszonikus rakétának a kifejlesztését is.
   
Az INF-szerződés, amelyet 1987. december 8-án Washingtonban írt alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő, a kommunista párt főtitkára, 1988. június 1-jén lépett hatályba. A paktum a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és manőverező robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. Az egyezmény, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.
   
Az Egyesült Államok 2014 óta állítja, hogy Oroszország megsérti az INF-szerződést. Amerikai részről tavaly óta állítják, hogy az oroszok a szárazföldi Iszkander-M rakétarendszer és a tengeri indítású Kalibr manőverező robotrepülőgép továbbfejlesztett elemeit tartalmazó 9M729 típusú manőverező robotrepülőgép tesztelésével követték el a szerződés megsértését, mert a fegyver hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert.
   
Moszkva ezt tagadja, és azzal vádolja Washingtont, hogy a Lengyelországba és Romániába, valamint a Távol-Keletre telepített vagy telepítendő ballisztikusrakéta-elhárító rendszerének kilövőállásai Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépek indítására is alkalmasak, ami ellentétes a megállapodással. Az orosz fél azt is mondja, hogy az amerikai csapásmérő drónokra és a ballisztikusrakéta-elhárítási gyakorlatok célpontjául kifejlesztett rakétákra szintén vonatkoznak a szerződésben foglalt korlátozások.

NATO-főtitkár: Oroszországnak vissza kellene térnie az egyezményhez

Oroszország visszatérését sürgette hétfőn a NATO főtitkára a szárazföldi telepítésű, közepes- és rövid hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló szerződéshez (INF), miután Moszkva felfüggesztette az egyezmény előírásainak végrehajtását.

Jens Stoltenberg hangsúlyozta: évtizedek óta Európa biztonságának sarokköve a szerződés, amelynek előírásait Oroszország "nyilvánvalóan és kirívóan megsértette" a 9M729 (amerikai besorolás szerint SSC-8) elnevezésű új rendszer kiépítésével.
   
"Teljes mértékben meg vagyok győződve arról, hogy a NATO-szövetségesek egységesek maradnak az európai közepes- és rövid hatótávolságú rakéták ügyében, nem utolsósorban azért, mert az elmúlt évtizedekben is ez volt a helyzet" - jelentette ki.
   
Végezetül egységes, koordinált, arányos válaszintézkedéseket helyezett kilátásba az észak-atlanti szervezet részéről, miközben leszögezte, nem áll szándékukban újabb szárazföldi indítású atomfegyvereket telepíteni Európába.
   
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn elrendelte az INF-szerződés végrehajtásának felfüggesztését, nem sokkal a hasonló amerikai lépés után.
   
Az 1987-ben aláírt egyezmény - amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában - megtiltja az 500-5500 kilométeres hatótávolságú eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.
   
Az Egyesült Államok már 2014 óta a szerződés megsértésével vádolja az orosz kormányt. Donald Trump elnök február elején közölte, hogy megkezdik a kivonulást a megállapodásból, felfüggesztik az abból eredő kötelezettségvállalasok végrehajtását, és fél évet adnak Moszkvának az amerikai követelések teljesítésére.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 146 307 megtekintés

Videó: 52 661 799 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535537

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh