Január 21-24. között rendezik meg az 50. davosi Világgazdasági Fórumot, amelynek idei mottója: Érintettek (szakértők és döntéshozók) az összetartozó és fenntartható világért.

A Világgazdasági Fórum (World Economic Forum, WEF) egy svájci nonprofit alapítvány, amely független nemzetközi szervezetként a világ helyzetének javítása mellett kötelezte el magát. Székhelye a Genf melletti Cologny, legismertebb rendezvénye az évente megszervezett davosi találkozó, amelyen a világ politikai, társadalmi és gazdasági vezetői gyűlnek össze, hogy megvitassák a legégetőbb globális kérdéseket, meghatározzák a jövőre vonatkozó legfontosabb feladatokat.

A tanácskozás története 1971-ig nyúlik vissza: Klaus Schwab német közgazdász csaknem ötszáz nyugat-európai vállalatvezetőt hívott meg a davos-klostersi üdülőhelyen általa szervezett Európai Vállalatirányítási Szimpóziumra, hogy az amerikai multinacionális vállalatok terjeszkedése miatt aggódó menedzserekkel megismertesse az amerikai vállalatvezetési módszereket.

Az eszmecsere szakmailag és anyagilag is gyümölcsöző volt, támogatókra is talált, Schwab pedig 25 ezer svájci frank nyereséget könyvelhetett el. Az összegből még abban az évben megalapította az Európai Vállalatirányítási Fórumot, amelyet a korabeli sajtó „egy ötlet diadalaként” méltatott.

A tanácskozásokon 1973-tól – a Bretton Woods-i aranydeviza-rendszer összeomlása és az arab-izraeli háború kitörése után – a gazdasági és társadalmi kérdések elemzése került a középpontba, 1974-től a meghívottak körét politikusokkal, újságírókkal, vezető értelmiségiekkel bővítették. 1975-ben, az első tengerentúli (mexikói) küldöttség megérkezésével a globális nyitás is elkezdődött, az anyagi alapok biztosítására 1976-ban tagdíjfizetéssel egybekötött szervezeti tagsági rendszert vezettek be.

A napirenden az európai együttműködés helyett egyre inkább a világméretű együttműködés lehetőségei, kérdései szerepeltek.

A tanácskozás 1987-től Világgazdasági Fórum néven ült össze, két évvel később már a résztvevők több mint fele Európán kívüli országból érkezett. Az éves találkozók számos fontos nemzetközi kezdeményezés kiindulópontjává váltak, sőt, politikai konfliktusok megoldásában is szerepet játszottak, történelmi események helyszínéül szolgáltak. A világgazdasági fórumot 2015-ben hivatalosan is nemzetközi szervezetként ismerték el, ami új fejezetet nyitott a magán- és közszféra együttműködését elősegítő globális fórum történetében.

A davosi fórum előtt minden évben közzéteszik a Globális kockázatok című jelentést. Eszerint 2020 legvalószínűbb kockázati tényezőit a szélsőséges időjárás, a sikertelen alkalmazkodás a klímaváltozáshoz, a természeti katasztrófák, a biodiverzitás csökkenése, valamint az ember okozta környezeti katasztrófák jelentik, míg a legpusztítóbb hatásúak a sikertelen alkalmazkodás a klímaváltozáshoz, a tömegpusztító fegyverek, a biodiverzitás csökkenése, a szélsőséges időjárás, valamint az ivóvízhiány lesznek.

Forrás: vg.hu / MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 326 868 megtekintés

Videó: 51 197 137 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7328703

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh