Ehhez ugyanis összesen 11 különböző fellövésre lesz szükség.

Az űrkutatással kapcsolatos kínai tervekről az elmúlt években több alkalommal beszámoltunk, ezek között kiemelt helyen szerepel az ország saját első űrállomásának összeállítása és üzembe helyezése. Ez a most elhangzott nyilatkozat szerint 2023-ig megvalósul, bár a feladat nem lesz egyszerű.

A napokban az egyik illetékes, a kínai, űrhajósok bevonásával zajló program főtervezője nyilatkozott a fontos dátumról, eközben pedig több érdekes részletet is megosztott a nyilvánossággal. Ez már csak azért is fontos mérföldkőnek számít, mert bár a méretes modelleket már 2018-ban láthattuk egy kiállításon, azóta nem sok konkrétumot tudhattunk meg a tervekről, a hivatalos menetrendről, így számos kérdőjel maradt az első valódi űrállomás szolgálatba lépésével kapcsolatban. Eddig a felemelkedőben lévő ázsiai óriás két kisebb objektumot használt, amelyek az „űrlabor” kategóriába tartoztak, ezeket időközben (tervezett módon) megsemmisítették, így most jöhet a harmadik lépés, amelyben már egy jóval nagyobb, személyzetnek és több érdekes kísérletnek is helyet adó utód összeállítása lesz a legfőbb célkitűzés.

Nem véletlen, hogy a közelmúltban debütált egy új nagy rakéta, a Hosszú Menetelés 5B, amely már komolyabb rakományt állíthat földkörüli pályára. Minden bizonnyal ennek alkalmazásával indul majd a hosszú sorozat, az első fellövésre már a jövő év elején sor kerülhet, mivel azonban összesen 11 külön startra lesz szükség a teljes állomás felépítéséhez, ez a folyamat valamikor 2023-ban zárul majd le, ezt követően indulhat tehát meg az ISS riválisának igénybe vétele, a helyszíni tudományos kísérletek lebonyolítása. Itt összesen 2, kifejezetten kísérleti célokra szánt fellövésre számítanak, 4 másik legénységet juttatna el a kijelölt helyszínre, 4 további pedig a rakomány célba juttatásáért lesz felelős, a légierőtől pedig összesen 18 pilótát irányítanának át a projekthez.

A kínai elnök igyekszik felgyorsítani a menetrendet, erre szerinte nemzetbiztonsági okokból van szükség, hamarosan kiderül, mennyiben tudnak majd igazodni az erős politikai szándékhoz.

Forrás: sg.hu / universetoday.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 118 137 megtekintés

Videó: 52 639 083 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7533756

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh