http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/1685-lavrov-a-terrorizmus-mentesevel-vadolja-az-usa-t#sigProIde0f8fc7032
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter bejelentette, hogy Moszkva nem érti azt, hogy a Nyugat nem hajlandó elítélni a július 18-i damaszkuszi terrorakciót, és a terrorizmus mentésével vádolta meg az Egyesült Államokat.
A miniszter utalt az USA ENSZ-nagykövete, Susan Rice szavaira, aki hangoztatta, hogy a terrorakció annak bizonyítéka, hogy a BT többé nem húzhatja-halaszthatja a Szíriára vonatkozó határozat elfogadását. „Egyszóval, ez azt jelentette, hogy támogatni fogjuk a terrorakciókat, amíg a Biztonsági Tanács nem cselekszik úgy, ahogy mi kívánjuk” – mondta Lavrov. A külügyminiszter több amerikai tisztségviselő nyilatkozatait „a terrorizmus nyílt mentésének” minősítette.
Szíriában július 18-án egy terrorakció következtében életét vesztette a védelmi miniszter, ennek helyettese (al-Aszad elnök veje) és a válságkezelési törzskar főnöke. A biztonsági szolgálat vezetője 2 nappal a terrorakció után halt bele sebeibe.
Forrás: ruvr.ru