Az el nem kötelezett országok mozgalmának két napos csúcstalálkozóján várhatóan 24 elnök, három király és közel 80 kormányfő illetve miniszter vesz részt. Kulcstéma az iráni nukleáris program és a szíriai helyzet.

Teherán kezdeményezésére a mozgalom több országa döntött egy összekötő csoport létrehozásáról, amelynek a feladata az lenne, hogy keressék az utat a szíriai helyzet rendezésére. A csoportnak Irán, Libanon, Irak, Egyiptom és Venezuela lesz a tagja. Ennek kapcsán Ban Ki Mun, a világszervezet főtitkára - aki Washington és szövetségeseinek tiltakozása ellenére is eljött Teheránba -, kijelentette: szükség van Irán részvételére a szíriai probléma megoldásában.

Ali Khamenei ajatollah iráni vezető csütörtökön újra rámutatott, hogy Irán nem szándékozik nukleáris fegyvereket előállítani, és azzal vádolta az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy antidemokratikus, jelenti az iráni televízió.

"Az ENSZ Biztonsági Tanácsának összetétele irracionális, igazságtalan és teljesen antidemokratikus. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a diktatúrának nyilvánvaló formája,” mondta ajatollah beszédében, amelyet Teheránban mondott az el nem kötelezettségi mozgalom csúcstalálkozóján.

Augusztus 27-én közölték azt is, hogy az iráni hatóságok Mohammed Mursi egyiptomi elnöknek és némely más vezetőnek meg fogják mutatni Irán nukleáris létesítményeit.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 142 615 megtekintés

Videó: 52 658 022 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535353

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh