A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség elkötelezett az Iránnal való párbeszéd mellett, és folytatja a tárgyalásokat az ellenőrzések keretéről - jelentette ki a szervezet főigazgatója hétfőn Bécsben.

"Az ügynökség szilárdan elkötelezett a párbeszéd elmélyítése mellett, és folytatni fogja az egyeztetéseket, dacára annak, hogy eddig nem történt előrelépés" - mondta Amano Jukija a NAÜ közgyűlése előtt tartott beszédében.

Ferejdún Abbászi Davani iráni alelnök ugyanaznap felszólalásában szokatlanul éles hangon bírálta az ügynökséget, közvetve felelőssé téve azt egy eddig ismeretlen szabotázsakcióért. Másrészről Amanóval tartott találkozóját követően egy sajtótájékoztatón megerősítette, hogy "megegyeztek" a tárgyalások folytatásáról.

Amano a beszédében emlékeztetett arra, hogy az év eleje óta a NAÜ és Teherán fokozta az egyeztetéseket a nukleáris létesítmények ellenőrzésének módjáról, mégsem jutottak eredményre.

Előző héten a NAÜ kormányzótanácsa határozatban bírálta Iránt, amiért nem működik együtt megfelelően az ügynökséggel annak érdekében, hogy eloszlassa atomprogramjának feltételezett katonai dimenziójával kapcsolatos aggodalmakat.

Hétfői beszédében Amano nem nevezett meg dátumot a tárgyalások folytatására. Reményét fejezte ki, hogy "további késedelem nélkül" megállapodást tudnak elérni, és közvetlenül azután megkezdeni az ellenőrzéseket.

Davani felszólalásában bírálta a NAÜ-t, amely szerinte "cinikus" megközelítést alkalmaz az iráni kérdésben.

Davani azt hangoztatta, hogy az ügynökségnek "türelmesebbnek kell lennie", és "óvatosabban" kell eljárnia, hogy ne sértse meg az egyes országok nemzetbiztonsági érdekeit. Utalt arra, hogy Irán határos Afganisztánnal és Irakkal, ahol iszlamista terrorista csoportok működnek.

Davani annak a feltételezésének adott hangot, hogy "terroristák és szabotőrök" szivároghattak be a NAÜ-be. Ennek alátámasztására példaként hozta fel, hogy augusztus 17-én a Kúm városát a fordói nukleáris létesítménnyel összekötő elektromos vezetéket felrobbantották, s másnap kora reggel a NAÜ ellenőrei előre be nem jelentett ellenőrzést kezdeményeztek Fordóban. Emellett úgy vélekedett, hogy a NAÜ jelentéseiben közzétett információk is alkalmasak lehetnek arra, hogy szabotőrök felhasználhassák azokat.

A korábban a nemzetközi közvélemény előtt ismeretlen incidens Davani szavai szerint nem okozott kárt a fordói létesítményben, mert "egy korábbi natanzi esetből" tanulva biztosították a tartalék áramellátást. "Irán elég erős ország ahhoz, hogy ellenálljon mindenféle ipari támadásnak" - hangoztatta a sajtótájékoztatón.

A kormányzótanács múlt heti határozatát közösen terjesztette be az Iránnal a NAÜ keretein kívül diplomáciai tárgyalásokat folytató hat ország, vagyis az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt tagja és Németország. A határozat Iránnal szemben a "hatok" egységét hivatott mutatni. Ugyanakkor a diplomáciai megoldás melletti támogatást hangsúlyozza, míg Izrael számos esetben utalt annak lehetőségére, hogy csapást mér iráni atomipari létesítményekre. A szöveget a 35 tagú közgyűlés nagy többsége támogatta, köztük az EU-tagállam kormányzótanácsi tagok - így például Magyarország -, valamint az Iránnal együtt az el nem kötelezett országok mozgalmához tartozó tagok többsége is.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 504 173 megtekintés

Videó: 51 298 344 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7351973

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh