Az elmúlt időszakban sorra jöttek a Szíriával kapcsolatos fejlemények, melyek azt támasztják alá, hogy a Nyugati cionisták által vezényelt zsoldos csapatok elbuknak az Aszad ellen vívott harcban.

Ettől a lehetőségtől Törökország is komolyan tart, ezért nehézfegyvereket helyez el a szíriai határon. A Tall al-Abyad határátkelőhelynél elhelyezett tüzérségi és rakétakomplexumok célja az üldözött nyugati zsoldosok visszavonulásának biztosítása, illetve Szíria figyelmeztetése, hogy meg ne próbálja megközelíteni a Szír - Török határt. A napokban szíriai csapatok folyamatosan lőtték Törökország határkörzeteit, amikor üldözték a felkelőket. Az akció következtében két török polgár megsérült, amit nem hagyhatott Ankara válaszlépés nélkül.

A nyilvánvaló katonai vereséget politikai síkon be is ismerték. Az egész eddig hajthatatlan Szíriai ellenzék most az erőszak beszüntetésére hívna fel. Tudják, hogy katonai erővel a jelenlegi keretek között eredményt kierőszakolni már nem lehet. Nem véletlenül hagyták ott Szíriát az orosz katonai tanácsadók. (Akkor a fórumok attól voltak hangosak, hogy Oroszország kihátrál Szíria mögül, mire egy magas rangú orosz katonai vezető egy lap interjúban megjegyezte, hogy nincs már dolguk a tanácsadóknak, akkor miért maradjanak Szíriában..?)

A „Szíria megmentéséért” címmel tartott ellenzéki konferenciát a Nemzeti Koordinációs Bizottság szervezte. A szíriai ellenzéki csoportok állást foglaltak a nem erőszakos ellenállás mellett. Ez szerepelne stratégiaként céljuk elérésében. A cél pedig a demokratikus jogállam felépítése a fennálló rendszer megdöntését követően. A találkozó résztvevői beismerték, hogy a fegyveres felkelők sok esetben veszélyt jelentenek mind a forradalomra, mind pedig a társadalomra. Arra hívták fel a Szabad Szíriai Hadsereget (SZSZH), hogy kövesse a most bejelentett irányvonalat.

Amikor Szíria bejelentette, hogy hamarosan véget ér a vérontás, akkor sokan ezt csak propagandának tekintették, azonban a helyi tv-csatornák tudósításai szerint Aleppoban tucatnyi harcost öltek meg és fegyvereket koboztak el. Homsz tartományban speciális hadműveleteket hajtottak végre és civileket szabadítottak ki. Hasonló jelentések érkeztek Szíria minden részéről.

Damaszkuszban is súlyos harcok folytak, de a kormánycsapatok előrenyomulnak az ellenzék által ellenőrzött déli kerület –Hadzsar al-Aszvar – felé. A főváros peremkerületeinek megtisztítása majdnem egy hetet vett igénybe. A szíriai hírügynökség szerint mintegy 1500 terrorista rejtőzködött ott. Az utcai harcok során több mint 150 bandatagot öltek meg, több száz fegyverest letartóztattak, köztük külföldi zsoldosokat is.

A szíriai csapatok kiszorították a gerillákat Aleppó körzetéből is. A meggyilkoltak és a fogságba esettek többsége ázsiai és arab országokból érkezett zsoldos. A Sejh-Nadzsar ipari kerületben három, gerillákat szállító autóbuszt semmisítettek meg. Elkobozták azokat a fegyverrel megrakott teherautókat, amelyek a török határtól tartottak Aleppó felé.

A súlyos katonai kudarcok után nem is csodálkozunk, hogy a felkelők 25 millió dolláros vérdíjat tűztek ki Aszad fejére. A „Szíriai Szabad Hadsereg” 25 millió dollárt ígért annak, aki élve vagy holtan kiadja nekik a szíriai elnököt. A pénzt az országban vagy külföldön élő szíriai üzletemberek adták össze, aki ellenzik Bassár el-Aszad rendszerét. A felkelők arra számítanak, hogy a pénzjutalom „tettekre sarkallja” majd Aszad közvetlen környezetének tagjait.

Ez már nem az első eset, hogy vérdíjat tűztek ki a szíriai államfő fejére. Tavasszal Ali al-Rabiei szaúdi imám ígérte, hogy 450 ezer dollárt ad annak, aki felszámolja Aszadot. A jellemtelen kezdeményezés már önmagában is nyílt beismerése a kudarcnak.

A nyugat utolsó dobásként nagy tételben fegyvert kíván szállítani a szíriai ellenzéknek és zsoldosokat irányítani Szíriába, de már minden hiába. Bassár e-Aszad szíriai elnök szerint az ellenzék fegyveres osztagai vereséget szenvednek a kormány elleni harcban. Ugyanakkor párbeszédre hívta fel ellenfeleit. Aszad megerősítette, hogy a hivatalos Damaszkusz az ellenzék csapatait „terroristáknak tekinti, akik népszerűtlenek a társadalomban” és „soha nem érnek el sikereket a kormány elleni harcban”. Ugyanakkor kijelentette, hogy „továbbra is van lehetőség a párbeszédre”. Az elnök elítélte az esetleges külföldi beavatkozást a szíriai konfliktusba.

Forrás: jovonk.info

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 136 937 megtekintés

Videó: 52 653 457 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535124

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh