Cristina Fernández indulatosan visszautasította az IMF fenyegetését, amely szerint Argentína szankciókra számíthat, és a globális hitelintézetet hibáztatta a világgazdasági válságért.

Cristina Fernández argentin elnök visszautasította kedden a Nemzetközi Valutaalap arra vonatkozó kritikáját, hogy kormánya megbízhatatlan adatokat szolgáltat az ország gazdaságáról, és a globális hitelintézetet hibáztatta a világgazdasági válságért.

Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója előző nap közölte: utoljára figyelmezteti az argentin kormányt, hogy december 17-ig közölje a valódi inflációs és növekedési adatokat, különben szankciókra számíthat. Az argentin statisztikai hivatal szerint az elmúlt 29 hónapban havi egy százaléknál kisebb volt a pénzromlás, a fogyasztók szerint viszont ennek legalább a kétszerese.

"Ez az utolsó sárga lap nekik. Remélem, el tudjuk kerülni, hogy piros lapot kelljen bemutatni, de ha nem igazodnak a szabályokhoz, nem a valódi adatokat közlik, akkor (azt kell mondanom, hogy) minden játékos egyenlő, nem számít, milyen jól futballoznak" - jelentette ki Lagarde.

Fernández az ENSZ Közgyűlése ülésszakán felszólalva kigúnyolta a kormányának szóló figyelmeztetést: "hazám nem labdarúgóklub, hanem szuverén ország, amely önállóan hozza döntéseit, és nem hajlik meg semmilyen nyomás alatt, nem beszélve a fenyegetésekről.

A 30-as évek óta nem volt ilyen súlyos gazdasági és politikai világválság" - szögezte le, hozzátéve: nem tűr el kritikát egy olyan szervezettől, amely "bűnrészes volt Argentína egy évtizeddel ezelőtti gazdasági összeomlásában, és szerepe volt az Európát és az Egyesült Államokat jelenleg sújtó bajok kialakulásában is".

Argentína az egyetlen olyan IMF-tag gazdasági nagyhatalom a világon, amelytől a washingtoni szervezet nem veszi komolyan a gazdasági adatszolgáltatást.

Forrás: hirado.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 130 141 megtekintés

Videó: 52 649 186 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534491

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh