Az amerikai média adatai szerint, az USA és Izrael kormányának az álláspontja az Irán elleni katonai akció kérdésében jelentősen közelebb került egymáshoz. Állítólag komolyan fontolgatják egy esetleges csapásmérést az iráni nukleáris létesítményekre, méghozzá november hatodika előtt, azaz amerikai elnökválasztás előtt.

Így vagy úgy, a napokban Barack Obama elnök jóváhagyta az Irán elleni szankciók új csomagját. Ezek a szankciók bárki ellen alkalmazhatók, aki együttműködik iráni vállalatokkal az urán, az üzemanyag, a petrolkémiai vagy a gázipari szektorban. Közben, a már kiszabott Irán elleni szankciók ahhoz vezettek, hogy jelentősen romlott a gazdasági és humanitárius helyzet az országban. Ilyen következtetés olvasható Ban Ki-moon az ENSZ főtitkárának a jelentésében.

„A szankciók negatív hatással voltak a lakosság valamennyi rétegére, többek között az infláció, a nyersanyag és a villamosenergia, valamint az alapvető árucikkek, beleértve a gyógyszerek árának növekedéséhez vezettek,” állapítja meg az ENSZ főtitkára.

Már egy hete az EU-országok megvitatják a szankciók kiterjesztésének lehetőségét, bár a tárgyalások résztvevői kijelentik, hogy el akarják kerülni olyan intézkedéseket, amelyek nagyobb negatív hatással lesznek a lakosságra, mint a kormányra. Valóban, az egyszerű iráni polgárnak az élete egyre nehezebbé válik, ami a lakosság elégedetlenségének növekedéséhez vezetett. És egyelőre nem látható olyan előfeltétel, amely javítaná a humanitárius helyzetet az Iszlám Köztársaságban. Sőt, megfigyelők szerint, a helyzet romolhat is, hiszen október 15-től kezdve az Európai Unió leállíthatja a gázimportot Iránból.

Lehet, hogy Ahmadinedzsád elnök idegei felmondhatják a szolgálatot, de azokhoz képest, akik helyére jönnek majd, a jelenlegi iráni vezető égi báránynak tűnhet, véli Nyina Mamedova keletkutató, az Orientalisztikai Intézet egyik vezetője:

- Várható, hogy társadalmi zavargások Iránban a politikai rendszer változásához vezetnek, de ezek nem olyanok lesznek, mint amilyeneket a nyugat vár. Hiszen olyan erők kerülhetnek hatalomra, amelyek nem tartoznak a demokratikus mozgalomhoz, nem akarják fejleszteni a kapcsolatokat a nyugattal. Éppen ellenkezőleg: kapcsolatban állnak a hadsereggel és a Forradalmi Gárdával. És ha ez megtörténik, akkor Irán kapcsolatai a nemzetközi közösséggel – különösen a nukleáris kérdés tekintetében – még feszültebbé válhatnak.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 144 715 megtekintés

Videó: 52 660 207 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535452

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh