Elkezdődött a magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) kivonulása Afganisztánból; a fejlesztési projekteket lezárják, bizonyos eszközöket pedig hazaszállítanak - mondta Sipos Antal ezredes, az utolsó PRT parancsnoka szerdán Puli-Humriban, a csoport bázisán az MTI különtudósítójának.

Már készítik elő a várhatóan jövő tavasszal történő távozást. Az eszközök közül azokat szállítják haza, amelyek nem járnak túl nagy anyagi megterheléssel a honvédségnek, illetve a fegyvereket, harcjárműveket vissza kell vinni Magyarországra, mert ezek átadását egy másik félnek általánosságban tiltják a nemzetközi szabályok - tette hozzá az ezredes.

Azokat a járműveket, amelyeket például az Egyesült Államoktól kapott a honvédség, visszaadják eredeti tulajdonosuknak.

"Ezt a tábort úgy kell itt hagynunk, hogy üzemképes állapotban maradjon, tehát nem fogjuk lebontani - fejtette ki, hozzátéve, hogy az afgán biztonsági erőknek kell átadni a létesítményt, de az még nem dőlt el, hogy a rendőrség vagy a hadsereg kaphatja-e meg.

Sipos Antal elmondta, hogy először 2009-ben járt Afganisztánban a PRT 6. váltásával, azóta nagyon sok minden megváltozott Puli-Humriban és környékén: fejlődött a vidék, a helyi közigazgatási vezetés érezhetően önállóbb lett.

Az eltelt idő alatt sikerült megszervezni a helyi biztonsági erőket, így mára Baglán hat járásában az afgánok tartják fenn a rendet - fűzte hozzá.

A biztonsági helyzet - átmenetileg - éppen amiatt romlik az országban, ezen belül az északi tartományban is, mert a NATO-erők kivonulnak, az afgán hadsereg és a rendőrség pedig még nem eléggé fejlett. A magyar PRT 6 éve segíti a lakosságot, fejleszti a helyi infrastruktúrát, munkahelyeket teremt, iskolát épít - mondta.

"Azáltal sikerült elnyernünk a bizalmukat, hogy a katonák megértették, idegen környezetbe kerültek, itt vendégek, és általában a vendég szokott alkalmazkodni" - hangsúlyozta az ezredes.

Az utolsó PRT parancsnoka sikerként értékelte, hogy - a magyaroknak is köszönhetően - kiváló kapcsolat alakult ki a helyi afgán vezetés és a nemzetközi erők (ISAF) parancsnoksága között. "Kialakult a közös tervezés, a valódi kapcsolattartás, a kormányzat, a biztonsági erők és az ISAF közötti találkozók nem csak formaságok, hanem érdemi dolgokról egyeztetnek" - hangsúlyozta.

További - immár az afgánokra háruló - feladat az állomány kiképzése és megtartása a biztonsági erőknél. Egyelőre a szelektálás problémát okoz nekik, megbízhatatlan egyének is bekerülhetnek a fegyveres erőkbe, és nagy gond a korrupció - mondta a főtiszt.

Forrás: MTI

Kapcsolódó blog bejegyzéseink:

Az USA elvesztette az afganisztáni háborút

Kattintson ide...

Afganisztán: a NATO kábítószer-paradicsoma

Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 148 899 megtekintés

Videó: 52 664 571 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535663

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh