Sajnos várható volt, hogy a 3D-s nyomtatásnak nem csak békés célú termékei lesznek.

Elképesztő, hogy mi mindent lehet ma már „térben” nyomtatni: ruhákat, légcsövet kisbabának, sőt hamarosan már élelmiszereket is. Azonban egy sötétebb oldala is van ennek a technológiának, amely már akkor megmutatkozott, amikor elkészült a világ első 3d-sen nyomtatott puskája.

Logikusnak tűnik, hogy erre a bűnözők is felfigyeltek, hiszen csupán a nyersanyagok és egy 3d-s printer birtokában akár otthon is lehet fegyvereket nyomtatni, s minthogy ezek jobbára műanyagból készülnek, később a röntgensugarak elől is láthatatlanok maradnak.

A Sky News a héten arról számolt be, hogy a manchesteri rendőrség egy rajtaütés során olyan, feltehetően fegyver-alkatrészeket foglalt le, amelyek 3d-s nyomtatással készültek. A rajtaütés egy operatív művelet része volt, amelynek célkeresztjébe a városban garázdálkodó bűnözői csoportok kerültek. A rendőrség nem mondta el, hogy milyen nyomtatót használtak, de több forrás is a MakerBot Replicatort valószínűsíti.

Az egyik nyomozó elmondta, hogy amennyiben bebizonyosodik, hogy a lefoglalt alkatrészek valóban életképesek lehetnek egy lőfegyverben, akkor az azt jelzi, hogy a technológiát a bűnözők is megszerezték, és készen állnak a következő generációs fegyverek készítésére.

A rendőrfőnök próbálta megnyugtatni az embereket: bár tény, hogy a nyomtatott lőfegyverek ténye aggasztó, de nem kell azt hinni, hogy akik nyomtatták, azok okosabbak a rendőreinél, legfeljebb erőszakosabbak azoknál.

Kérdés, mennyire megnyugtató az a tény, hogy lassan már az utcán is lehet venni 3d-s nyomtatókat, és a fegyverkészítés trükkjei is „nyílt forráskódú” anyagokként keringenek a neten.

Forrás: hvg.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 142 877 megtekintés

Videó: 52 658 221 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535359

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh