Seumas Milne, a Guardian szemleírója az ukrajnai helyzettel kapcsolatos NATO-pozíciót kommentálva rámutatott: Anders Fogh Rasmussen, a tömb főtitkára eloszlatott minden kételyt annak kapcsán, hogy az EU erőfeszítései Ukrajna esetében szorosan összefüggenek a nyugati katonai stratégiával, a szerződés Ukrajnával pedig az "európai-atlanti bizottság erőteljes ösztönzése" lenne.

A NATO számára ez a tárulási szerződés létfontosságú. Keleten a legutóbbi háborúk sikertelenek voltak, népszerűtlenek és igen költségesek. Lezárásuk erősítette a védelmi költségvetés csökkentési tendenciáit több európai országban. A NATO ukrajnai jelenléte viszont gazdaságilag indokolt. Európa keleti részén a védelmi jellegű szerződések hagyományosan garanciát jelentnek az EU pénzügyi és gazdasági struktúrái számára az új piacok és készletek megszerzéséhez, a helyi konkurensek kiszorításához.

Ugyanakkor az új földekért vívott vér nélküli küzdelmekben az európai stratégák szem elől tévesztik a győzelem fő zálogát: a megbízható hátországot. A diplomaták és a hivatalnokok hada tör előre, könnyelműen maga mögött hagyva az erősen károsodott multinacionális korporációkat és bankokat. A népek csodában reménykedtek, de a szegény országok szegények maradtak. Nem mindenki áll készen arra, hogy belenyugodjon ebbe a helyzetbe. Az ukrajnai események előtt voltak a kijevihez hasonló elkeseredett összeütközések a rendőrség és a tüntetők között egész Európában.

Jean-Claude Juncker, Luxemburg volt miniszterelnöke a Spiegelnek a múlt év márciusában adott interjújában figyelmeztetett a forró „európai tavasz” reális veszélyére. A mostani radikális európai hangulatot a 30-as évekhez hasonlította, és rámutatott: aki azt hiszi, hogy a háború és béke kérdése Európában örökre elfeledett, az végzetes hibát követ el.

Meglehet, hogy ilyen hibát követnek el az európai hatalmak, amikor sietnek egy vitás geopolitikai projekt megvalósításával. Az „ukrajnai fronton” a radikálisok és a nacionalisták támogatásával egyértelműen a „démonokat” ébresztik.

Az EU vezetősége láthatóan azon a véleményen van, hogy Európa valamennyi belső problémáját megoldhatják a pénzügyi szervek, akik felelősek a „szegényeknek nyújtott segítségért”. Ez az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap.

Ezt a szövetséget orosz szóval trojkának nevezték. Az orosz trojka három paripából álló fogat, amelyet korábban akkor alkalmaztak, ha gyorsan akartak megtenni hosszú utat. Az európai trojka sem gyors mozgással sem pedig győzelmekkel nem nagyon tud dicsekedni. Az európai problémák súlya miatt csak lassan halad. De megvárják-e a szerencsés befejezést az ébredező európai „démonok”?

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 135 178 megtekintés

Videó: 52 652 034 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534951

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh