A devizaárfolyamok befolyásolása miatt nyomoznak több bank ellen, az ügy a hatóságok szerint legalább olyan súlyos, mint a Libor-botrány volt.

Ugyanolyan rossz, mint a Libor-ügy − így jellemezte a brit pénzügyi felügyelet vezetője, Martin Wheatley a parlament meghallgatásán a devizaárfolyamok manipulálásának ügyét, amely miatt több bank ellen vizsgálódnak a világ hatóságai. A Financial Timesnak nyilatkozó néhány jogász szerint Wheatley enyhén fogalmaz, a devizapiaci botrány ugyanis több bankot érint, mint az irányadó kamatlábak befolyásolása, amely miatt eddig több mint hatmilliárd dollár büntetést róttak ki.

A hatóságok szerint több befektetési bank devizakereskedői egymással összejátszva úgy időzítették a kötéseiket, hogy azzal elmozgassák a bizonyos idő alatt kötött devizaügyletek mediánját alapul vevő WM/Reuters árfolyamokat, amelyet a legtöbb befektető irányadónak tekint ezen a piacon. Minderre naponta egy mindössze hatvan másodperces idősáv állt rendelkezésükre. A kereskedők így az árfolyam pár bázispontos elmozdításával nagy nyereségekre tettek szert a világ legnagyobb piacán, ahol napi 5300 milliárd dollárnyi tőke forog.

A forex-ügyről még 2013 nyarán kezdett el cikkezni a Bloomberg, amelynek akkor öt üzletkötő magyarázta el a folyamatot, akik a világ legnagyobb befektetési bankjainak dolgoztak.

Wheatley elmondta, a brit, amerikai és európai pénzügyi hatóságok már tizenöt együttműködő banknál nyomoznak, és a pénzintézetek is belső vizsgálatokat indítottak. Számos banknál már fel is lépett azokkal a kereskedőkkel szemben, akiknek köze lehetett az ügyhöz. Eddig kilenc bank devizarészlegéről 18 brókert rúgtak ki vagy függesztettek fel, legutóbb a Deutsche Bank vált meg három New York-i kereskedőjétől. A hatóságok azokat a netes beszélgetéseket is rekonstruálni próbálják, amelyekben a brókerek egyeztették az akcióikat.

A Financial Timesnak több bank vezetője azt mondta, a forex-ügyben hasonló, több milliárd dolláros bírságokra számítanak, mint amiket a Libor-manipuláció miatt szabtak ki a hatóságok, és amelyek megtépázták több bank jó hírnevét és nyereségességét is. A hatóságok aggódnak is amiatt, hogy az újabb milliárdos bírságok megterhelik majd a bankok tőkehelyzetét.

Nem ez az egyetlen piacbefolyásolási ügy, amiben nyomoznak a világ hatóságai, a német pénzügyi felügyelet az arany- és ezüstárfolyam, az Európai Bizottság pedig az olajár feltételezett befolyásolása miatt vizsgálódik.

Forrás: napigazdasag.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 327 702 megtekintés

Videó: 51 197 481 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7328827

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh