Az iráni külügyminiszter szerint a megállapodás küszöbön áll, de biztosat egyelőre nem lehet kijelenteni. Alapvető nézeteltérések továbbra is fennállnak, bár kétségtelenül több kérdésben is sikerült megegyezni. Khamenei ajatollah, az ország Legfőbb Vezetője ismét keményebb hangnemet ütött meg a nyugati hatalmakkal szemben.

Javad Zarif, az Iráni Iszlám Köztársaság külügyminisztere videóüzenetben jelentette ki, hogy a P5+1-nek (ENSZ BT-tagok és Németország) kell meghozni a végső döntést, amellyel vagy megyeznek Iránnal vagy korlátok közt tartják továbbra is, adta hírül a PressTV.

Zarif hangsúlyozta azonban, hogy a felek "soha nem voltak ennyire közel a végső megállapodáshoz", ugyanakkor kijelentette, "egyelőre nincs semmiféle garancia" arra, hogy sikerül megállapodni.

"A megállapodáshoz a kompromisszumkötésekhez szükséges bátorságra, önbizalomra, ésszerűségre és az illúziók, illetve a régi szokások félre rakására van szükség", fogalmazott a külügyminiszter, majd hozzátette: "Azért vagyunk itt Bécsben, hogy végre pontot tegyünk egy felesleges probléma végére."

Irán és a nagyhatalmak a kitűzőtt június 30-i határidőre nem tudtak megegyezni, az újabb időpontot a végső megállapodásra július 9-re tűzték ki. A tárgyalások továbbra is zajlanak, azonban alapvető nézetkülönbségek még mindig fennállnak.

"Reménykedem, mert úgy érzem, hogy az értelem felülkerekedett az illúziókon. Úgy érzem, hogy tárgyalópartnereink felismerték, a kényszerítés és a nyomás soha nem hozza el a tartós megoldást, csak még több konfliktust és ellenségeskedést szül. Tapasztalták, hogy az iráni nemzetet a Szaddam Husszein Irakja elleni, nyolc évig tartó háború sem tudta térdre kényszeríteni. Mostanra rájöttek, hogy az igazságtalan szankciók nem érték el céljukat. Ugyanakkor fontos történelmi döntést kell meghozniuk: megállapodás vagy korlátozás. A politikában - ahogy az életben is - soha nem tud az ember mások kárára sikert elérni, illetve csak rövid ideig. Kizárólag egy kiegyensúlyozott megegyezés képes hosszútávon kezelni a problémákat", fogalmazott a külügyminiszter.

Ali Khamenei ajatollah, az Iszlám Köztársaság Legfőbb Vezetője egyetemi professzorok és kutatók előtt tartott beszédében vasárnap már jóval keményebb hangnemet ütött meg. Kijelentette, hogy a szankcióknak semmi köze az iráni nukleáris tevékenységhez vagy az ország emberi jogi helyzetéhez, azokat kizárólag más mögöttes tényezők hajtják. Hangsúlyozta, pont azok az államok, amelyek szankciókat vezetnek be Irán ellen, gerjesztik a terrorizmust és követnek el emberi jogi sérelmeket.

Khamenei ajatollah szerint a szanciók bevezetésének egyetlen oka az Iszlám Köztársaság felemelkedése, amely kihívást intézett a fennálló rend ellen. "Céljuk, hogy megakadályozzák, hogy Irán egy prominens nemzetközi státuszba kerüljön", mondta a Legfőbb Vezető.

Forrás: kitekinto.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 138 887 megtekintés

Videó: 52 654 985 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535204

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh