http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/5072-kezd-elfogyni-az-arab-liga-turelme#sigProIda972b61833
Az Arab Liga külügyminiszterei szombaton Kairóban megegyeztek abban, hogy olyan közös határozattervezetet fognak az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjeszteni, amely határidőt szabna a palesztin állam megteremtésének, az izraeli "megszállás" felszámolásának.
A dokumentumban a miniszterek nem jelölték meg, hogy mikor terjesztenék be a tervezetet, de diplomáciai források tudni vélik, hogy Jordánia - mint a BT nem állandó tagja - "napokon belül" megteszi ezt. A kairói ülés résztvevői létrehoztak egy bizottságot, amelyben Kuvait, Mauritánia és maga Nabíl el-Arabi, az Arab Liga főtitkára foglal helyet, s amelynek az lesz a feladata, hogy megkezdje a nemzetközi támogatás szervezését a tervezet számára. "A palesztin probléma nemzetköziesítése már korábban megtörtént, most viszont az az újdonság, hogy az arab országok és Palesztina elhatározták: határozattervezettel fordulnak az ENSZ BT-hez ebben a kérdésben" - mondta az ülésen Nabíl el-Arabi.
Ezzel az arab országok e szervezete ismételten támogatásáról biztosította Mahmúd Abbász palesztin elnököt abban a szándékában, hogy az ENSZ BT-hez forduljon. Már szeptember 8-án - ugyancsak Kairóban - a külügyminiszterek megegyeztek abban, hogy határidőt szabnak az izraeli "megszállás" megszüntetésének, és már akkor szó volt egy olyan ütemterv kialakításáról, amely időponthoz kötné egy független palesztin állam létrejöttét is az 1967-es határok között, Kelet-Jeruzsálemmel mint fővárossal.
A mostani ülésen jelenlévő Mahmúd Abbász ismételten kijelentette: nem lehet tovább várni, most már a világszervezet Biztonsági Tanácsához kell fordulni, mert - mint fogalmazott - a jelen helyzetben nem tartható fenn tovább a "status quo", különösen olyan helyzetben nem, amikor az izraeli kormány folytatja támadásait, továbbra is építi az izraeli telepeket, épületeket bont le és földeket koboz el.
A hírügynökségek szerint valószínű, hogy az említett tervezet nem megy át a BT-n, mivel számítani lehet az amerikai vétóra. Abbász környezete már korábban is jelezte, hogy ha ez megtörténik, eljárást kezdeményez a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) előtt izraeli háborús bűncselekmények vádjával.
Az Arab Liga külügyminiszterei szombaton határozottan elutasították az Izraelt zsidó nemzetállamként meghatározó új jeruzsálemi törvényjavaslatot.
Forrás: hirado.hu / MTI