Halálos kimenetelű erőszak-cselekményeket is kiválthat külföldi kormányok és az amerikai hírszerzés szerint annak a szenátusi jelentésnek az ismertetése, amely a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) kínzást alkalmazó vallatási módszereiről készült - mondta vasárnap a CNN-nek nyilatkozva Mike Rogers, a képviselőház hírszerzési bizottságának republikánus párti elnöke.

A 6300 ezer oldalas titkos jelentés 480 oldalas kivonatát a tervek szerint a héten fogják közzétenni. A CIA-nak az egy évtizeddel ezelőtt használt vallatási módszereiről készült dokumentumot Rogers szerint szélsőségesek erőszak szítására fogják felhasználni, ami külföldön halálos kimenetelű támadásokhoz vezethet. Az AP hírügynökség egy hírszerzési forrásra hivatkozva megerősítette, hogy a kongresszust figyelmeztették e veszélyre.

John Kerry amerikai külügyminiszter - noha az Obama-kormány elkötelezte magát a publikálás mellett - pénteken arra kérte Dianne Feinsteint, a szenátus hírszerzési bizottságának elnökét, hogy gondolja át, mikorra időzíti a nyilvánosságra hozatalt. Feinstein a The Los Angeles Times vasárnapi száma szerint kijelentette: "ki kell adnunk ezt a jelentést". Hangsúlyozta, hogy "aki azt elolvassa, nem fogja hagyni, hogy ilyesmi ismét megtörténhessen".

A Fehér Ház április óta folytat tárgyalásokat a szenátus és a hírszerzés illetékeseivel a jelentés titkosításának feloldásáról. Sajtójelentések szerint a külföldi amerikai képviseletek őrizetét megerősítették.

A jelentés az első nyilvánosságra kerülő hivatalos beszámoló lesz arról, hogy a CIA a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően titkos európai és ázsiai létesítményeiben hogyan kínozta az al-Kaida elfogott tagjait. Hivatalos személyek, akik már olvashatták a dokumentumot, arról számoltak be, hogy az eddig nem ismert, nyugtalanító részleteket tartalmaz a CIA olyan módszereiről, mint az alvásmegvonás, a szűk helyre való bezárás, a megalázás vagy a vízbefojtás imitálása (waterboarding).

"Megkínoztunk embereket" - ismerte el augusztus 1-jén az amerikai elnök. "Olyan dolgokat tettünk, amelyek ellentétesek az értékeinkkel" - tette hozzá.

A jelentés emellett arra a következtetésre jutott, hogy kínzással nem sikerült életmentő értesülésekhez jutni. A hírszerzés több volt és jelenlegi tisztségviselője, beleértve John Brennant, a CIA jelenlegi igazgatóját, ezzel ellentétes álláspontot képvisel.

Rogers megkérdőjelezte a jelentés nyilvánosságra hozásának szükségességét. Rámutatott, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot folytatott az kínzási gyakorlat ügyében, és nem emelt vádat senki ellen.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 137 475 megtekintés

Videó: 52 653 859 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535145

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh