http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/5402-az-eurocsoport-a-gorog-reformprogram-vegrehajtasat-surgeti#sigProIdf64dcde629
Nem hivatalos források szerint az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport hétfői tanácskozásán a miniszterek mindössze harminc percet szántak a görög helyzet megvitatására, arra ösztökélve Janisz Varufakisz görög pénzügyminisztert, hogy Athén minél előbb kezdjen mélyreható, részletekbe menő egyeztetéseket a korábban trojkának, most pusztán "intézményeknek" nevezett Európai Bizottsággal, Európai Központi Bankkal (EKB) és Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Görögország a hétfői tanácskozáson beleegyezett, hogy ezek a technikai egyeztetések szerdán megkezdődnek.
Az egyeztetés hétfőn kora este ért véget a görög gazdaság helyzetéről. A tárcavezetők ezúttal nem adtak ki közös nyilatkozatot.
A névtelenséget kérő forrás szerint Athén hitelezői, a többi uniós tagállam miniszterei azon az állásponton voltak, hogy haladást szeretnének látni, méghozzá "most", vagyis Athénnek neki kellene állnia a reformprogram végrehajtásának.
Jeroen Dijsselbloem, az eurócsoport elnöke a tanácskozásra érkezve szintén arra emlékeztetett, hogy mindössze négy hónappal hosszabbították meg a Görögországnak nyújtott mentőcsomag és az ahhoz kapcsolódó reformprogram futamidejét, az óra pedig folyamatosan ketyeg, ezért "abba kellene hagyni az időpocsékolást". A holland pénzügyminiszter szerint a legutóbbi, két héttel ezelőtti eurócsoport-találkozó óta mind a tárgyalások, mind a reformok végrehajtása terén vajmi kevés történt.
A tanácskozást követő sajtótájékoztatón Dijsselbloem kifejtette, hogy az elmúlt két hétben mindössze arról esett szó, hogy ki hol kivel és milyen felállásban tárgyal, ez pedig "teljes időpocsékolás", ezért az egyeztetéseknek szerdán meg kell kezdődniük, és meg is fognak kezdődni.
"Nincs több vesztegetni való idő" - nyomatékosította Jeroen Dijsselbloem.
Varufakisz pénteken levelet küldött uniós kollégáinak, melyben hét tervezett intézkedést vázolt fel, ám az eurózóna pénzügyminisztereit nem győzte meg. Érkezésekor Dijsselbloem úgy fogalmazott, hogy a levélben szereplő lista "közel sem teljes". Sajtótájékoztatóján az eurózóna elnöke arról is beszélt, hogy a levél természetesen nem az athéni kormány teljes reformprogramját tartalmazza, mindössze annak első lépéseit, ám az "intézményeknek" a teljes csomagot kell értékelniük, és az egészről meg kell állapodni, majd a terveket végre is kell hajtani.
"Szó sem lehet a mentőcsomag következő részletének folyósításáról megállapodás és végrehajtás nélkül" - szögezte le az eurócsoport elnöke, emlékeztetve, hogy Athénnak minden körülmények között tartania kell a szavát, hogy nem tesz olyan egyoldalú lépéseket, amelyek veszélybe sodornák a reformprogramot, és nem csinál vissza korábban végrehajtott reformokat.
Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági kérdésekért felelős tagja a sajtótájékoztatón szintén arról beszélt, hogy Görögországnak teljes mértékben teljesítenie kell két héttel ezelőtt tett vállalásait. Az ígéreteket hatékony intézkedésekre kell váltani - húzta alá a francia politikus.
Görögország a pénzpiacokról nem tudja finanszírozni működését, a reformok végrehajtása nélkül a mentőcsomag forrásaihoz sem jut hozzá, az adóbevételek pedig gyakorlatilag a januári előre hozott választás kiírása óta csökkennek, emiatt ismét az a veszély fenyeget, hogy Athén fizetésképtelenné válhat.
Forrás: MTI