http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/5485-iran-a-szaudi-hadmuveletek-azonnali-leallitasat-koveteli#sigProId9244d40a81
Csütörtökön Szaúd-Arábia és számos arab szövetségese légicsapásokat hajtott végre Jemenben a huszi lázadók ellen. Az Öböl-menti arab államok a jemeni válság kezdete óta puccsnak minősítették az Irán által támogatott huszi lázadók tevékenységét, és Manszúr Hadi államfő hatalmának visszaállítását követelik. Irán tagadja, hogy támogatná a huszikat, és a hadműveletek lezárását követeli.
A perzsa állam minden szükséges lépést meg fog tenni annak érdekében, hogy kezelje a válságot, jelentette az iráni Fars hírügynökség. Ugyanakkor a teheráni vezetés a Szaúd-Arábia és szövetségesei által megkezdett műveletek befejezését követeli.
Az iráni álláspont szerint a katonai akciók az instabil Jemenben csak további bonyodalmakat fognak okozni, és "megnehezíti azokat az erőfeszítéseket, amelyek a válság békés megoldását célozzák."
A jemeni krízis szeptember óta tart, majd miután a huszik elfoglalták az elnöki palotát, és a teljes kabinet, illetve Manszúr Hadi államfő is lemondott, az ország a káosz szélére sodródott. Szaúd-Arábia és arab szövetségesei Iránt a huszi lázadók támogatásával és befolyásának kiterjesztésével vádolják, amit Teherán tagad.
Szaúd-Arábia nem nézi jó szemmel, hogy szövetségesét megbuktatták, és fő riválisa, Irán jelentős befolyáshoz jut Jemenben is, ezzel pedig mind északi, mind déli határainál Irán-barát vezetéssel néz szembe.
A huszik elleni műveletekben számos ország képviselteti magát. Szaúd-Arábia mellett az Egyesült Arab Emirátusok, Bahrein, Katar és Kuvait is bejelentette részvételét az akciókban. Az Öböl-menti államok közül csak Omán tartózkodott.
Emellett Egyiptom, Jordánia és Szudán is részt vettek a műveletekben, továbbá Pakisztán még fontolgatja a szaúdi kérelmet a koalícióban való részvételre. Marokkó kifejezte szándékát, hogy támogatja a Szaúd-Arábia vezette légicsapásokat, azonban egyelőre nem világos, hogy a gyakorlatban hozzájárult-e az akciókhoz.
Az Egyesült Államok logisztikai és hírszerzési támogatás nyújt, valamint Törökország is támogatja a kezdeményezést.
Forrás: kitekinto.hu