Németországban a külföldi hírszerző szolgálat (BND) szűkíti az együttműködést az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséggel (NSA), a lépés reakció a két szervezet európai célpontokat is érintő közös munkája körüli leleplezésekre, amelyek akár Angela Merkel hitelességét is veszélyeztethetik.

Német hírportálok csütörtöki beszámolói szerint a BND a hét eleje óta nem ad át az NSA-nak az internet megfigyelése révén gyűjtött adatokat.

A hírszerző szolgálat a szervezet politikai felügyeletét ellátó kancellári hivatallal közösen úgy határozott, hogy módosítják az együttműködést az amerikai partnerrel, az eddigi automatikus eljárás helyett felkérik az NSA-t, hogy minden egyes esetben indokolja, miért szükséges adatokat gyűjteni az adott személyről vagy intézményről.

Az NSA közölte, hogy erre nincs lehetősége, ezért a BND leállította az internetforgalom megfigyelése révén szerzett adatok megosztását az informatikai hírszerzésre szakosodott amerikai ügynökséggel.

A német kormány részéről ugyan hivatalosan nem kommentálták, de nemzetbiztonsági források informálisan megerősítették az értesülést, amelyet elsőként a Süddeutsche Zeitung című lap és két regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaság, az NDR és a WDR közös tényfeltáró munkacsoportja jelentett.

A kancellária "behúzta a vészféket" - értékelte a fejleményt az NSA Edward Snowden által 2013-ban feltárt titkos adatgyűjtő programjainak német vonatkozásait vizsgáló parlamenti (Budnestag-) bizottság egyik vezetője, Konstantin Notz. Az ellenzéki Zöldek politikusa szerint az intézkedés "nagyon súlyos gondokra" utal, azt jelzi, hogy "a kormány egészen mostanáig nem tudta megvédeni a német és az európai érdekeket".

A BND lépése reakció a német sajtóban április vége óta tartó leleplezéssorozatra. Az eddigi lapjelentések szerint a BND rendszereit, adatbázisait éveken keresztül fésülték át az NSA-tól kapott keresőkifejezések - például mobiltelefonok száma, e-mail-címek és számítógépek azonosítására szolgáló IP-címek - alapján. Az NSA így német és más nyugat-európai cégekről és személyekről, kormányokról és uniós intézményekről szerezhetett adatokat, illetve folytathatott megfigyelést.

Az ellenzék és az Angela Merkel vezette konzervatívokkal kormányzó szociáldemokraták sürgetik, hogy a keresőkifejezések listáját adják át a Bundestag vizsgálóbizottságának. A kancellária előbb konzultálni kíván az amerikai partnerrel, és majd csak azután dönt, hogy teljesíti-e a kérést.

Az ügy akár Merkel hitelességét is kikezdheti. A Stern magazin és az RTL televízió megbízásából az INSA közvélemény-kutató intézet által készített felmérés csütörtökön ismertetett eredményei szerint a választásra jogosult németek 62 százaléka úgy véli, a BND és az NSA kapcsolata körüli ügy árthat a kancellár hitelességének.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 125 058 megtekintés

Videó: 52 645 865 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534354

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh