Az Egyesült Államok elvárja Oroszországtól, hogy tartsa be a fegyverzet-ellenőrzési egyezményeket - jelentette ki Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekkel foglalkozó államtitkár-helyettese csütörtökön Prágában.

Nuland Vlagyimir Putyin orosz államfő korábbi nyilatkozatára reagált, amely szerint Moszkva kibővíti atomfegyver-arzenálját. Az amerikai diplomata ugyanakkor úgy vélte, hogy Putyin nyilatkozata elsősorban a megfélemlítést szolgálta, s a valóság nem lesz olyan drámai.

Putyin kedden jelentette be, hogy Moszkva több mint negyven új interkontinentális ballisztikus rakétával bővíti az orosz hadsereg nukleáris fegyverarzenálját még ebben az évben.

"Az ilyen nyilatkozatoknak megfélemlítő hatásuk van, de ha megnézzük, hogy valójában mi is zajlik ma Oroszországban, látjuk, hogy az sokkal kevésbé drámai" - mondta újságíróknak Nuland, aki Prágában részt vett a cseh-amerikai stratégiai együttműködésről szóló egyeztetésen. Nuland úgy vélte, hogy az oroszok most elsősorban nukleáris rakétáik korszerűsítésén dolgoznak.

"Elvárjuk, és kitartunk amellett, hogy Oroszország teljesítse a fegyverzet-ellenőrzési megállapodásokban vállalt kötelezettségeit" - húzta alá a diplomata. Hozzátette: "A helyzetet figyelemmel fogjuk kísérni."

"Egyetértettünk abban, hogy nem szabad megengedni az ukrajnai helyzet további kiéleződését. Európának és az Egyesült Államoknak továbbra is egyeztetniük kell lépéseiket, és közös erőfeszítésekre van szükség a konfliktus megoldásának megtalálásában" - nyilatkozott Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter, aki tárgyalásokat folytatott Nulanddal.

Az amerikai államtitkár-helyettes prágai látogatása során találkozott Andrej Babis kormányfőhelyettessel és pénzügyminiszterrel is.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 149 505 megtekintés

Videó: 52 665 247 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535702

Jelenleg az oldalon

10
Online

Interreg CE1013 REFREsh