Egymás árai alá kínálnak az OPEC tagállami az ázsiai piacon, azaz a 40 évvel ezelőtti első olajárrobbanást követően először felbomlott az az árkartell, amely az elmúlt évig lényegében tetszése szerint manipulálta a világgazdaság fő energiahordozóinak árát.

Az 1973-as első olajár-robbanás után tinédzserré érett nemzedékek számára hihetetlen dolog játszódik le a világ energiapiacán. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagjai árversennyel igyekeznek elhódítani egymástól az ázsiai vevőket - derül ki a Bloomberg összefoglalójából. Ezek a generációk csak arra emlékezhetnek, hogy az energia - akár fűtésre, akár főzésre, akár közlekedésre használjuk - megállíthatatlanul drágul, mivel az OPEC tagállamai szigorúan együtt alakítják az olaj-, és ezzel a gáz árát.

Most azonban azt tapasztalhatjuk, hogy Kuvait soha nem látott engedményt kínál a Szaúd-Arábiából származó olajjal szemben és Irak is olcsóbban adja a fekete aranyat, mint a kartell meghatározó tagállama. Katar az elmúlt 27 hónap legnagyobb diszkontjával tesz keresztbe szomszédjának, Abu-Dzabinak.

Árháború robbant ki az OPEC-en belül, amit kiegészít a szervezeten kívüli nagy termelőkkel, Oroszországgal, Brazíliával és másokkal folytatott piaci csata - állítják az Energy Aspects tanácsadó cég elemzői.

Öldöklő verseny a jó vevőkért

Miközben a világ olajellátásának 40 százalékáról gondoskodó OPEC tartja magát ahhoz a megállapodásához, miszerint a bő egy éve lejtőre került világpiaci olajáresés ellenére nem csökkenti kitermelését, elszabadult köztük az árverseny. Nem véletlen, hogy éppen az ázsiai piacért mennek ölre egymással: várakozások szerint ez az a kontinens, ahol érezhetően növekedhet a kereslet a fekete arany iránt.

Az ázsiai-csendes-óceáni térség fogja adni a világ olajfogyasztásának 34 százalékát 2015-ben - állítja a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szakmai szervezet. Egyedül Kína fogja elnyelni a jövőre várható növekedés negyedét. A világ második gazdasága rekordnagyságú vásárlásokra készül, hogy kihasználva az alacsony árakat feltöltse készleteit.

A számok önmagukért beszélnek. Kuvait hordónként 65 centtel kért kevesebbet Export Blend típusú olajáért októberben, mint Szaúd-Arábia saját hasonló minőségű Arab Médiumáért. Novemberben 60 centre csökken a különbség, ám 2014 elején még csupán 40 cent volt. Irak 3,70 dollárral adja olcsóbban Basrah Heavy szabványát a szaúdi Arab Heavy-nál. Ez a legnagyobb diszkont április óta amikor Irak elkezdte árulni ezt az olajfajtát. És folytathatnánk a sort.

Kétélű fegyver

Az OPEC nagy játszmába kezdett az olajár 2014 közepén indult látványos áresése nyomán. Szemben az elmúlt évtizedekkel, amikor az ilyen folyamatokra válaszul visszavette exportját, s ezzel támaszt adott az árnak, tavaly úgy döntöttek, hogy tartják a szintet. Ezzel akarták kiszorítani a versenyből az amerikai olajpala-kitermelőket, akik drágábban bányásszák az energiahordozót, következésképpen az alacsony ár veszteségessé teszi termelésüket.

Ez valamennyire be is jött. Az USA kitermelése félmillió hordóval csökkent az idén júniusban elért napi 9,61 millió hordóhoz képest, ami egyébként három évtizedes rekord volt. Ezért azonban súlyos árat kell fizetniük az olajkartell tagjainak.

Mivel költségvetésük erősen függ az olajexportból származó bevételekből, az alacsony ár miatt jelentkező veszteség kilyukasztja a büdzséjüket. Szaúd-Arábia például 20 százalékos hiánnyal zárhatja 2015-öt - derült ki az IMF becsléséből. Ráadásul hiába vár az OPEC emelkedő keresletet 2016-ban - ami párosulhat azzal, hogy sikerült kiszorítani az amerikai olaj egy részét a piacról -, úton van az új versenytárs.

Még brutálisabb lesz a harc

Irán, a kartell ötödik legnagyobb olajtermelője, fel fogja tornászni kivitelét, miután a nagyhatalmakkal kötött atomalku részeként - cserébe azért, hogy lehetővé teszi nukleáris programja ellenőrzését - megszűnnek a vele szembeni gazdasági szankciók. Az IEA becslése szerint perzsa állam napi 3,6 millió hordó olaj exportjára készül hat hónapon belül azt követően, hogy szabaddá válik előtte az út.

A múlt hónapban 2,8 millió hordó volt a napi kitermelés, a várható pluszmennyiség helyettesítheti a hasonló minőségű szaúdi, iraki és orosz olaj egy részét. Minden bizonnyal erősödni fog a verseny az OPEC-tagállamok között, amikor Irán megjelenik a színen - véli Ehsan Ul-Haq, a londoni KBC Advanced Technologies tanácsadó cég elemzője. Ha az új szereplő növelni akarja exportját, akkor vonzó árat kell kínálnia az övéhez hasonló minőségű termékek árához képest.

Forrás: napi.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 137 673 megtekintés

Videó: 52 653 987 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535150

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh