Zhang Zhaozhong tábornok, a Kínai Nemzetvédelmi Egyetem professzora úgy nyilatkozott, hogy Kína egy percig sem fog tétovázni, ha Irán védelméről van szó, akkor sem ha ez a harmadik világháború kirobbanását jelentené. A nyilatkozatot válasznak szánta az amerikai hadsereg intézkedéseire, melyek egyre több hadihajót indítanak a térségbe az egyre növekvő feszültség közepette.

Az NDTV, egy Kínán kívülről sugárzó kínai nyelvű csatorna adásában elhangzottak szerint (Kattintson ide... ), Zhang Zhaozhong tábornok az Irán elleni USA-izraeli támadásra reagálva elmondta, „Kína nem fog habozni, hogy megvédje Iránt, még akkor sem, ha ez a harmadik világháború elindítását jelenti.” A kijelentés, mint várható volt, sokakat megdöbbentett.

A híradás Xia Ming professzort is idézi, aki átfogalmazva ugyan, de megismételte a kijelentést, hogy „a harmadik világháború kirobbantása kizárólag belpolitikai indítékkal, szükségből történne,” de hozzátette, hogy egy ilyen út támogatása nevetséges lenne.

Kína vehemensen megerősítette Iránhoz fűződő szövetségét az elmúlt hetek során. A megnyilatkozások közül talán az iráni brit nagykövetség elleni támadással kapcsolatos reakció a leginkább említésre méltó, mivel Kína nem volt hajlandó kritikával illetni az iráni diákok akcióját.

Kína és Oroszország egyaránt egyértelművé tették, hogy minden Irán ellen tervezett katonai akció ENSZ felhatalmazását meg fogják vétózni. „Kína tisztában van az egyes országok kemény reakcióival a kialakult helyzetet illetően és aggódik a fejlemények miatt,” nyilatkozta Hong Lei, kínai külügyminiszter a riporterek kérdésére reagálva a tegnapi nap folyamán.

„Reméljük, az illetékes országok megőrzik higgadtságukat és nem indulatból fognak dönteni ilyen fontos kérdésben, hogy elkerülhessük a konfrontációt.”

A Nimitz osztályba tartozó Stennis szuper-anyahajó már most is az iráni vizek közelében van, az USS Carl Vinson repülőgép anyahajó pedig a napokban indult el, hogy csatlakozzon az amerikai tengerészet 5. Flottájához.

„Az USS Carl Vinson mellett az USS Bunker Hill irányított rakétahordozó és irányított rakétaelhárító is útnak indult tegnap reggel, az USS Halsey pedig néhány órán belül követi,” jelentette az NBC SanDiego, hozzátéve, hogy valamennyi hajó a közel-keletre tart.

A Szíria ellen tervezett támadás miatti félelmek igencsak megnőttek, amikor kiderült, hogy az USS George W. Bush hadihajó elhagyta szokásos állomáshelyét és Szíria partjai közelébe érkezett, ám azóta a hajó visszaindult Norfolk Virginia-i állomáshelyére.

Forrás: idokjelei.hu

Kapcsolódó friss blog bejegyzéseink:

A rothadó rendszer bűze: Kattintson ide...

A terrorizmus elleni háborúról: Kattintson ide...

Az orosz medve új életre kelt: Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 100 139 megtekintés

Videó: 48 325 116 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6924057

Jelenleg az oldalon

9
Online

Interreg CE1013 REFREsh