http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/7126-ukrajna-elutasitja-az-oroszorszag-elleni-unios-szankciok-fellazitasat#sigProId928ece11b6
Az Európai Uniónak ki kell tartania az Oroszországot sújtó büntetőintézkedések mellett, visszavonásuk feltétele csak az ukrán válság rendezéséről szóló minszki megállapodás valamennyi pontjának végrehajtása lehet - mondta Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter szerdán Berlinben.
Az ukrán diplomácia vezetője a német külügyminiszterrel, Frank-Walter Steinmeierrel folytatott megbeszélése után tartott közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a várt hatással éppen ellenkező következményekkel kell számolnia mindazoknak, akik a szankciók fellazítását sürgetik.
Az EU-nak szolidaritást kell vállalnia Ukrajnával, "erkölcsi felelőssége" miatt és saját biztonsága érdekében. Ezért a szankcókat a minszki megállapodás végrehajtásának befejezéséig fenn kell tartani - mondta.
Mint mondta, az egykori Nyugat-Berlin 1948 júniusa és 1949 májusa közötti szovjet blokádja idején is az állhatatosság, a kitartás hozott eredményt a Nyugatnak.
Hangsúlyozta, hogy nem áll jól a válság békés rendezésének ügye, a kelet-ukrajnai válságövezetben csak az utóbbi hetekben 15 katona esett el, és a szakadárok a frontvonal teljes hosszán megsértik a tűzszünetet.
Frank-Walter Steinmeier elmondta, hogy nincs szó a szankciók fellazítására irányuló törekvésről, Németország csupán azt javasolja, hogy fontolják meg, miként lehet a szankciók eszközét "okosabban" használni, hatékonyabban ösztönözni Oroszországot a minszki folyamat előmozdítására.
Kiemelte, hogy egyetért az ukrán külügyminiszterrel abban, hogy nincs előrelépés a békefolyamatban.
Angela Merkel kancellár sem lát lehetőséget a szankciók megváltoztatására - mondta Christiane Wirtz helyettes kormányszóvivő szerdán berlini tájékoztatóján.
Azonban felidézte a G7 csoport május végén Japánban tartott csúcstalálkozója zárónyilatkozatának vonatkozó részét, miszerint a szankciók fenntartása közvetlenül összefügg a minszki megállapodás végrehajtásával és azzal, hogy Oroszország tiszteletben tartja-e Ukrajna szuverenitását, és a büntetőintézkedéseket "lépésenként fel lehet számolni, amint Oroszország eleget tesz ezeknek a kötelezettségeinek".
Az EU 2014 augusztus 1-jei hatállyal vetett ki szankciókat Oroszország ellen az ukrajnai Krím félsziget bekebelezése és a kelet-ukrajnai válságban játszott szerepe miatt. Az orosz védelmi-, pénzügyi- és energiaszektort sújtó büntetőintézkedések július végéig hatályosak.
Forrás: MTI