http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/7253-a-ttip-ellen-tiltakoztak-madridban#sigProId8b66eb9d80
A Greenpeace aktivistái a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP) ellen tiltakozó transzparenst lógattak fel Madrid egyik leghíresebb épületére, Barack Obama Spanyolországban tett látogatásának idején.
A 60 négyzetméteres transzparenst a főváros központjában található Metropolis épületéről engedték le. Barack Obama szombaton érkezett Spanyolországba, ám országszerte civil szervezetek tüntetései kísérték a látogatást. A demonstrációk résztvevői tiltakoztak a TTIP egyezménye, valamint az amerikai katonák Spanyolországban állomásoztatása ellen.
A Greenpeace közleménye szerint Obama látogatásának oka, hogy a TTIP dokumentumainak kiszivárogtatása miatti közfelháborodás lehetetlenné teszi, hogy idén megkössék az egyezményt, emiatt háttéralkukat akar kötni – hiszen Barack Obama elnöki mandátuma novemberig tart, akkor lesz az amerikai elnökválasztás.
A TTIP egyezményét az amerikai delegáció és az Európai Unió senki által meg nem választott vezetői a nyilvánosság kizárásával akarták letárgyalni, ezért volt számukra katasztrófa, amikor a Greenpeace nyilvánosságra hozta az egyezmény titkos dokumentumait. A TTIP amellett, hogy felszámolná az európai fogyasztóvédelmi és környezetvédelmi előírásokat, újabb nemzetközi bíróság létrehozásával magasabb hatósággá nyilvánítaná a nemzetközi vállalatokat a nemzetállamok kormányainál – hiszen megteremti a jogi kereteket arra, hogy multinacionális cégek beleszóljanak a nemzetállamok jogalkotásába, számukra kedvezőtlen fejlemények esetén pedig büntetőintézkedésekhez folyamodjanak.
Forrás: hidfo.ru Kattintson ide...