Az Egyesült Államok bizottság felállítását javasolta Fethullah Gülen hitszónok Törökországnak történő kiadatása ügyében - közölte Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pénteken a TRT Haber török állami hírtelevízió élő adásában.

A tárcavezető szerint a kiadatási eljárásnak nem szükséges évekig húzódnia, mint ahogy ügyvédek állították, rövid időn belül is lefolytatható. Washingtonnak szorosan együtt kellene működnie Ankarával a vizsgálat során - jelentette ki. Arra is emlékeztetett, hogy Gülen hívei beszivárogtak a török hadsereg, a közoktatás, a média és az igazságszolgáltatás minden rétegébe.

Cavusoglu figyelmeztetett: nem szabad megengedni, hogy Gülen harmadik országba szökjön.

Ankara az önkéntes emigrációban az Egyesült Államokban élő Gülent és a hitszónok által Törökországban kiépített "árnyékállamot" teszi felelőssé az államcsínykísérletért.

A politikus szerint az Észak-Görögországba szökött 8 puccsista katonát a szomszédos ország hatóságainak szintén ki kellene adniuk Törökországnak. Kiemelte: a puccskísérletet követően továbbra is zökkenőmentes párbeszéd folyik Ankara és a nemzetközi szervezetek között.

Gülen kiadatása kérdésében az amerikai kormányzat korábban azt közölte: szilárd bizonyítékokat szeretne látni, mielőtt dönt, de fontolóra veszi Gülen kiadását, ha jogilag megfelelően megalapozott Ankara kérelme. Binali Yildirim török kormányfő úgy nyilatkozott, hogy az igazságügyi minisztérium már el is küldte a bizonyítékokat Washingtonba.

A hitszónok kiadásának elutasítását kérte kedden az amerikai hatóságoktól, mivel szerinte politikai leszámolás céljából történő visszaélésről van szó.

Bekir Bozdag igazságügyi miniszter napközben azt nyilatkozta, hogy a halálbüntetés visszaállításának lehetőségét nem az Európai Unió elvárásaival összefüggésben, hanem jogi szempontból kell értékelni. Törökország az EU-csatlakozási tárgyalások megindulása előtt, 2004-ben törölte el a halálbüntetést, amelynek visszaállítása uniós tisztségviselők szerint egyértelmű véget vetne a folyamatnak.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 130 497 megtekintés

Videó: 52 649 290 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534495

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh