http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/7434-torokorszag-ev-vegeig-adott-haladekot-az-eu-nak#sigProId8d762688b5
A török államfő nem hajlandó erőfeszítéseket tenni a belföldi munkanélküliség felszámolására, ehelyett úgy oldaná meg a problémát, hogy a munkanélküli törökök szabadon beutazhatnának az Európai Unióba munkát vállalni. Legkésőbb év végéig hajlandóak elfogadni az EU késlekedését.
A Welt am Sonntag német lap egy meg nem nevezett török tisztviselőre hivatkozva azt írta, Ankara legkésőbb év végéig ad haladékot az európai vezetőknek a vízummentesség megadásával kapcsolatban. A lap szerint a novemberig vagy decemberig történő késleltetést nem ellenzik a török vezetők, de még idén meg akarják szerezni a vízummentességet 80 millió török állampolgárnak.
Két héttel ezelőtt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, az Európai Unió készen áll arra, hogy október 1-től megadja a vízummentességet a török állampolgároknak, ha addig Törökország végrehajtja az EU által elvárt törvénymódosításokat, beleértve a terrorellenes törvényt is.
Augusztusban Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter azzal fenyegette az EU vezetőit, hogy Törökország felmondja a márciusban kötött migrációs egyezményt, ha október közepétől nem kap korlátlan hozzáférést a schengeni övezethez.
A márciusban kötött megállapodás szerint Törökország visszaveszi az EU határait átlépő illegális bevándorlókat, cserébe az EU legálisan átvesz Törökországtól ugyanennyi bevándorlót. Az egyezmény megkötésével egy időben az európai vezetők arra is ígéretet tettek, hogy felgyorsítják a vízummentesség megadásának folyamatát. Törökország azonban mindeddig nem felelt meg az ezzel szemben támasztott követelményeknek.
Forrás: hidfo.ru Kattintson ide...