http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/7626-lavrov-nem-szabad-megengedni-hogy-sziriaba-vonuljanak-a-terroristak#sigProId98e8ae7431
Nem szabad megengedni, hogy az Iszlám Állam terroristái az amerikai támogatású iraki kormányerők által ostromlott Moszulból Szíriába vonuljanak át, erről tárgyalások folynak az Egyesült Államokkal - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután pénteken Moszkvában háromoldalú megbeszélést folytatott szíriai és iráni hivatali partnerével.
Az orosz diplomácia vezetője rámutatott, hogy a második legnagyobb iraki város felszabadítására indított hadművelet jelentős hatással lehet a szíriai erőegyensúlyra.
Lavrov azzal vádolta meg a humanitárius szervezeteket, hogy az ő tétlenségük tette lehetővé az aleppói "helyi tanácsnak" a város evakuálásának megszakítását. Szavai szerint a terroristák, akiknek egységeitől a mérsékelt ellenzék fegyveresei még mindig nem "váltak le", gyakorlatilag elzárták a lakosság elől a távozás lehetőségét.
Lavrov szerint Oroszország és Irán üdvözölte, hogy Szíria megerősítette: elkötelezett a humanitárius kérdésekben való együttműködés mellett az ENSZ-szel. A tárcavezető emlékeztetett rá, hogy az orosz és a szíriai légierő immár 10 napja nem közelítette meg 10 kilométernél kisebb távolságra Aleppót.
Mint mondta, a tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy a szíriaiak gazdasági és szociális helyzetének romlásáért nemcsak a terroristák felelősek, hanem azok a nyugati országok is, amelyek "törvénytelen egyoldalú gazdasági szankciókat" alkalmaznak Szíria ellen. Miként egy nappal korábban az egész Közel-Kelet vonatkozásában Vlagyimir Putyin elnök, pénteken Lavrov Szíria esetében sürgetett egy új Marshall-tervet. (George C. Marshall amerikai külügyminiszterről elnevezett, 1947-ben meghirdetett terv nemzetközi helyreállítási segélyprogram volt a második világháború után európai országok számára.)
Lavrov "dezinformációnak" nevezte, hogy orosz harci gépek támadtak szerdán arra a szíriai falusi iskolára, amelyben 22 tanuló és hat tanár életét vesztette. Arra hívta fel az ENSZ-t, hogy ne üljön fel az Aleppóval és az Idlíbbel (ebben a tartományban történt a tragikus légicsapás) kapcsolatos "hisztéria- és hazugságkampánynak."
Csütörtökön Putyin arról beszélt, hogy Oroszországnak Aleppóban nincs más választása, mint kipucolni onnan a "terroristafészket", annak ellenére is, hogy a városban civilek élnek. Szavai szerint az életüket vesztett polgári lakosokat nemcsak Aleppó esetében kellene meggyászolni, hanem az iraki Moszuléban is.
A pénteki moszkvai háromoldalú megbeszélést megelőzően Lavrov kétoldalú tárgyalást folytatott külön-külön Valid al-Moallem szíriai és Dzsavad Zaríf iráni külügyminiszterrel.
Forrás: MTI