Aláírta a Kanada és az Európai Unió között létrejött szabadkereskedelmi és partnerségi megállapodást (CETA) Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Robert Fico, az unió soros elnökségét betöltő Szlovákia kormányfője és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök Brüsszelben vasárnap.

A szabadkereskedelem és a globalizáció százmilliókat védelmezett meg az éhezéstől és a szegénységtől, az emberiséget pedig az ellentétek uralkodóvá válásától - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) aláírásával zárult brüsszeli csúcstalálkozót követően vasárnap.

Tusk hangsúlyozta, a szabadkereskedelem hiánya elszigeteltséghez és protekcionizmushoz, majd pedig nemzeti egoizmushoz vezet és erőszakos ellentéteket eredményezhet.

"Meg kell értetni az emberekkel, hogy megállapodás az ő érdekeiket szolgálja és nem kizárólag a vállalatokét" - fogalmazott. A nehezen létrejött megállapodás azt mutatja, hogy a nyugati országok összetartásának felbomlása nem lehet követendő irány - tette hozzá az uniós tanács elnöke.

Elmondta, az Európai Unió és Kanada által ugyancsak vasárnap aláírt partnerségi megállapodás kiszélesíti és megerősíti a kül-, a biztonság- és védelmi-, valamint az energia- és klímapolitikai közös stratégiát.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök kijelentette, a történelmi jelentőségű megállapodás az aláíró országok valamennyi polgárának jobb jövőt biztosít.

Az egyezmény legalább 20 százalékkal növeli meg a partnerországok kereskedelmét és dollár-milliárdokkal járul hozzá gazdaságukhoz. Emellett szélesebb piaci hozzáférést és nagyobb gazdasági fejlődést biztosít, valamint serkenti a munkahelyteremtést - tette hozzá.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke elmondta, a hosszan elnyúló tárgyalásokat követően az uniós tagállamok érzékenységét kezelő szabadkereskedelmi megállapodás végül megnyitja a kanadai szolgáltatások piacát az európai vállalatok előtt és befektetésre ösztönöz.

Az egyezmény létrejötte példaként szolgál majd a többi, mintegy húsz megegyezésre váró szabadkereskedelmi és politikai megállapodás számára is - tette hozzá.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője fontos lépésnek nevezte az egyezmény aláírását, amely segíti és fellendíti az európai és a kanadai gazdaságot.

A kereskedelem leegyszerűsödik, a vállalatok újabb piacokat próbálhatnak ki és munkahelyeket teremthet a felesleges költségek lefaragása, az egymást átfedő bürokrácia megszűnése által - mondta a főképviselő.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke vasárnapi közleményében hangsúlyozta, hogy a Kanadával megkötött megállapodás egy jó, modern, és előremutató együttműködés kezdete, eloszlatva az előzetesen hangoztatott aggodalmakat.

"Az unió nem fordíthat hátat a világnak" - fogalmazott. Európa elkötelezett amellett, hogy értékeinek megőrzése mellett együttműködjön partnereivel új lehetőségeket teremtve polgárai, valamint vállalatai számára - mondta a parlamenti elnök.

Az egyezmény vasárnapi aláírását késleltette, hogy a kanadai miniszterelnök repülőgépe a reggeli felszállást követően technikai okok miatt visszafordult az ottawai repülőtérre. Justin Trudeau és kísérete csak másfél órával ezt követően tudott újból elindulni Brüsszelbe a megállapodás véglegesítésére.

Hosszas egyeztetést követően szombaton az Európai Unió mind a 28 tagállama jóváhagyta a Kanadával kötendő szabadkereskedelmi egyezményt alkotó dokumentumok összességét.

Az egyezmény elfogadását két hétig feltartóztatta Belgium francia nyelvű régiója, Vallónia parlamentje. Pénteken ez a testület is megállapodott, szombaton pedig szavazattöbbséggel megadta támogatását a belga szövetségi kormánynak, hogy aláírja a megállapodást, miután garanciákat kapott az aggályait illetően.

Az Európai Unió huszonhét tagállama már korábban is kész volt aláírni a szabadkereskedelmi megállapodást, ahogyan a belga szövetségi kormány is, utóbbinak azonban az ország államberendezkedése miatt szüksége volt Vallónia beleegyezésére.

A CETA a várakozások szerint a vámok, illetve a gazdasági kapcsolatok további mélyítését hátráltató más akadályok lebontása révén elősegíti a növekedést és a munkahelyteremtést az Európai Unióban és Kanadában is. Az ellenzők szerint ugyanakkor az egyezmény általános deregulációt von majd maga után, és korlátozza a nemzeti kormányok mozgásterét.

Az Európai Unió és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás a megszűnő vámok által kiterjeszti és hatékonyabbá teszi az együttműködést az unió tagországai és Kanada között - jelentette ki Cecilia Malmström, a kereskedelempolitikáért felelős uniós biztos vasárnapi nyilatkozatában.

Malmström aláhúzta, az uniós cégek könnyebben hozzáférhetnek a kanadai állami beruházások, közbeszerzések és a befektetések piacához, valamint a szolgáltató szektorhoz.

Aláhúzta, a CETA révén első alkalommal jön létre egy olyan modern befektetésvédelmi rendszer, amely átláthatóan, nyilvánosan működő befektetési bíróságokon alapul. A megállapodás további erénye, hogy a regionális élelmiszeripari különlegességektől a kulturális sokszínűségen át a közszolgáltatásokig védi a társadalmi és ökológiai vívmányokat az EU-ban és Kanadában is.

A megállapodás kitér arra is, hogy Kanada lehetőséget nyújt arra, hogy az uniós cégek nagyobb mértékben vegyenek részt a kormányzati, tartományi és önkormányzati szintű közbeszerzési pályázatokon.

Malmström tájékoztatása szerint a Kanadával kötött, az uniós tagállamok érzékenységét kezelő szabadkereskedelmi megállapodás kézzelfogható előnyöket jelent az európai vállalatok számára a díjszabások legtöbbjének megszűnése által. A hatálybalépés napjától az illetékek megszüntetése mintegy 400 millió euró (egy euró mintegy 310 forint) megtakarítást jelent évente az unióból származó áruk kanadai exportja esetén az európai kis- és középvállalatok számára.

Az európai vállalatok kanadai működését segíti az is, hogy a korlátozások csökkentése által könnyebbé válik a vállalatok munkatársai számára, hogy Kanadában ideiglenesen munkát végezzenek. Ehhez hozzájárul, hogy például az építészek, a könyvelők, a mérnökök esetében kölcsönösen elismerik a szakmai képesítéseket.

Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint a Kanadába exportált különféle mezőgazdasági termékek számára a megállapodás védelmet nyújt a kötelező földrajzi árumegjelölés által. Emellett a Kanadából származó behozott termékeknek minden körülmények között meg kell felelniük az uniós szabályoknak és előírásoknak. Ilyen például, hogy csak hormonmentes húst lehet importálni unióba - emelték ki.

Az egyezmény garanciát biztosít az érvényes minőségi előírások betartására, ugyanakkor szélesebb áruválasztékot biztosít a vásárlók számára - tették hozzá.

Tájékoztatása szerint a szabadkereskedelmi megállapodás aláírásával a szabályozási kérdések nemzeti hatáskörben maradnak. Mindenfajta szabályi változtatást kizárólag a tagországok hajthatnak végre önkéntesen.

A CETA nem kényszeríthet egyetlen tagállamot sem arra, hogy bármilyen szabályozási kérdésben - legyen az környezetvédelem, élelmiszerbiztonság, közszolgáltatás, vagy közbeszerzés - bármilyen változtatást végezzen.

Az élelmiszerbiztonsági, a fogyasztóvédelmi, a vízgazdálkodási kérdések is nemzeti hatáskörben maradnak. A génmódosított termények szabályozását semmilyen veszély nem fenyegeti, mivel biztosíték van arra, hogy az európai piacon bevezetendő termékek esetében csak akkor állítható ki engedély, ha az az előzetes egészségügyi és egyéb vizsgálatokon megfelelt.

Emellett a környezetvédelmi szabályozási szint Európában nem csökkenhet - húzták alá.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 122 884 megtekintés

Videó: 52 643 937 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534281

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh