Egy évvel ezelőtt kezdődött a polgárháború Líbiában. Formálisan nyolc hónappal később zárult le, amikor Moammer Kadhafit szülővárosában, Szirtben elfogták és megölték. A hágai nemzetközi büntetőtörvényszék mindeddig hiába próbálkozott azzal, hogy az új hatóságoktól magyarázatot kapjon Kadhafi halálának körülményeiről.

Alekszej Podcerov, Oroszország korábbi líbiai nagykövete szerint ez a tény is arról tanúskodik, hogy Líbiában folytatódik a háború.

- Látható, hogy ez a legyőzöttekkel való leszámolás. A nemzetközi jogvédő szervezetek szerint Kadhafinak közel hétezer híve van börtönben, él át kínzásokat. Az új hatóságok nem ellenőrzik az országot. Az ellenőrzés Tripolira terjed ki, meg a fővárostól Nyugatra, mindössze 130 kilométerre. Az ország többi részét a törzsek ellenőrzik. Líbia lőporos hordóra emlékeztet, amelyben ott van a gyújtózsinór. Ha ezt meggyullad, akkor az egész hordó apró darabokra repül szét.

Jevgenyij Szatanovszkij, az orosz Közel-Kelet Intézet igazgatója meg van győződve, hogy a hordó korábban felrobban, mintsem sikerülne kioltani a gyújtást.

- Ma nem létezik Líbia, mint egységes ország. Formálisan meg vannak a határai, amelyek keretében különféle törzsek, a Kadhafi idejében nem létezett gerillák, Al-Kaida típusú radikális csoportok működnek. Ezek a csoportok egymás ellen harcolnak, vagyis folyik a polgárháború. Súlyos a konfliktus a berberek és az arabok között Líbia nyugati részén, a tunéziai és algériai közös határ mentén. A tartományokban teljes a káosz, megsértik az emberi jogokat. Általánossá vált a vérbosszú azok ellen a törzsek ellen, akik támogatták Kadhafit.

A Nyugat képes volt több arab országot mozgósítani líbiai akcióihoz. Most az Arab Liga támogatja a szíriai invázióval kapcsolatos kezdeményezést. „Az arabok nem értik, mit tesznek” – mondta a libanoni Husszein Naszrullah, az Al-Mutuasszet folyóirat főszerkesztője. Szerinte a Nyugat kidolgozta Líbiában egy arab állam megszerzésének tapasztalatát és technikáját, amit a jövőben alkalmazhat a Közel-Keleten.

- A líbiai katonai csapások idején világossá vált, hogy a Nyugat az infrastrukturális objektumokat célozza és genocídiumra törekszik. Most minden figyelem Szíriára irányul. A Nyugat de-stabilizálhatja az egész körzetet, amennyiben megismétlődik a líbiai forgatókönyv. A Nyugat saját érdekében sikeresen befejezte a kampányt Líbiában, megosztotta Tunéziát és Egyiptomot, sikereket aratott Jemenben, most pedig Szudán végleges szétaprózásán munkálkodik. Ezen kívül mi nem tudjuk, mi várható a közeljövőben Irakban és Algériában.

Egy éve, hogy megkezdődött a polgárháború Líbiában. Most a tapasztalat azt mutatja, hogy az „arab tavasz” zord „arab téllé” vált, és nem világos, hogy ennek mikor lesz vége.

Forrás: jovonk.info

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 136 377 megtekintés

Videó: 52 653 061 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535086

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh