Érdemes volt felemelni a szavunkat és nemet mondani - jelentette ki hétfőn Matteo Salvini olasz belügyminiszter, aki szerint azzal, hogy nem engedélyezte a civilszervezetek által működtetett Aquarius mentőhajó olaszországi kikötését, új kezdet nyílt az európai migrációs politikában.

Matteo Salvini kijelentette, hogy a migránsokat szállító következő hajót sem engedi be olasz kikötőkbe. "Véget akarunk vetni az emberkereskedelemnek!" - jelentette ki.    

A tíz napja beiktatott olasz belügyminiszter egy milánói sajtótájékoztatón kijelentette: "felemeltük a szavunkat és megérte!". Arra utalt, hogy nem engedélyezte az SOS Mediterranée és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) közös hajójának, az Aquariusnak a kikötését az olaszországi partokon. Matteo Salvini hangsúlyozta, hogy a korábbi balközép olasz kormány nem zárta le a kikötőket, a mostani római kormány ezzel a lépéssel viszont "kontinentális" üggyé emelte a migráció problémáját, amelyre európai választ kell adni.    

Kijelentette, hogy a Földközi-tengeren spanyol, francia, német, holland és más nemzetiségű nem kormányzati szervezetek (NGO) tevékenykednek, egyetlen olasz szervezet vagy olasz felségjelzésű hajó sincsen közöttük, eddig mégis kivétel nélkül az olaszországi partokra szállították a migránsokat.    

Az olasz belügyi tárca vezetője megjegyezte, "ez csak egy első lépés volt, ezzel még nem zárult le a játszma". Hozzátette: az eset rámutatott, hogy az Európai Uniónak a "jószívűségre" és "hamis szolidaritásra" épített migrációs politikája nem vezet sehova.    

Azt üzente az őt bírálóknak, hogy az olasz hatóságok felajánlották az Aquariusnak a gyerekek és nők átvételét, de erre a hajót működtető szervezetek nem válaszoltak.    

Matteo Salvini biztos információként jelentette be, hogy a hajót Spanyolország fogadja be Valencia kikötőjében. Hangsúlyozta: ez az első alkalom, hogy egy Líbiából indult migránshajó nem Olaszországban ér partot, "ez annak a jele, hogy valami megváltozott".    

Pedro Sánchez spanyol kormányfő hétfőn felajánlotta, hogy befogadják az Aquariust, amely 629, a tengerből kimentett emberrel a fedélzetén vesztegel nemzetközi vizeken, mert sem Olaszországban, sem Máltán nem engedték kikötni.   

Az olasz belügyminiszter hangsúlyozta, hogy kedden európai kollégáival egyeztet egy új migrációs politika elindításáról, amely Európa külső határainak védelmét célozza, igazi és nemcsak kijelentésekből álló szolidaritást gyakorol, valamint a "valódi menekülteknek" nyújt segítséget.    

Matteo Salvini bejelentette, hogy minél előbb látogatást akar tenni Líbiában.    

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök köszönetét fejezte ki Spanyolországnak a szolidaritásért. Hangsúlyozta, hogy ezzel azonban a migráció kérdése sem olaszországi, sem európai szinten nincsen megoldva.

 

A spanyol kormányfő felajánlotta, hogy befogadják az Aquariust

A spanyol kormányfő felajánlotta, hogy befogadják az Aquarius nevű hajót, amely 629, a tengerből kimentett emberrel a fedélzetén vesztegel nemzetközi vizeken miután sem Olaszországban, sem Máltán nem engedték kikötni - közölte a spanyol miniszterelnöki hivatal hétfőn.

"Kötelességünk segíteni egy humanitárius katasztrófa elkerülése érdekében, és biztonságos kikötőt ajánlani ezeknek az embereknek, így teljesítve a nemzetközi jogi kötelezettségeket" - áll a hivatalos közleményben.   

A rövid tájékoztatás szerint a hajó a kelet-spanyolországi Valencia kikötőjében érhet partot.   

Pedro Sánchez spanyol kormányfő döntését megelőzően Joan Ribó, Valencia polgármestere már közölte, hogy készek lennének fogadni a hajót. Hasonló bejelentést tett Ada Colau barcelonai városvezető is.   

Az Aquarius vasárnapra virradóra hat különböző mentőegység által kimentett embereket vett fedélzetére. A megmentettek között 123 kísérő nélküli kiskorú, további 11 gyerek és hét várandós nő is van.   

Matteo Salvini olasz belügyminiszter újfent hangoztatta, hogy az új olasz kormány véget akar vetni annak a gyakorlatnak, hogy a civilszervezetek "tengeri taxikként" megkönnyítsék az illegális bevándorlók Európába jutását, ezért nem engedik a hajó kikötését.   

Az olasz hatóságok azt követelték, hogy az SOS Mediterranée és az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezetek által működtetett hajó a bevándorlókkal a fedélzetén induljon Máltára, a szigetállam azonban közölte, hogy nem illetékes az ügyben.    

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHRC) hétfőn felszólította mindkét országot, hogy haladéktalanul engedjék partra szállni az embereket, mert az élelem is kifogyóban van a hajón.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 129 422 megtekintés

Videó: 52 648 687 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534473

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh