Észak-Korea egy éven belül felszámolhatja tömegpusztító fegyvereit, Washingtonnak kidolgozott programja van erre - mondta vasárnap egy televíziós interjúban John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója.

Bolton a CBS televízió szokásos vasárnapi politikai vitaműsorában elmondta: amennyiben Phenjan részéről teljes együttműködési készség mutatkozik, Washingtonnak kidolgozott programja van arra, hogy Észak-Korea miként semmisítse meg egy éven belül a tömegpusztító fegyvereit - az atomfegyverek mellett vegyi és biológiai fegyvereit is -, valamint ballisztikusrakéta-programját.   

"Ha meghozzák stratégiai döntésüket és együttműködnek velünk, még gyorsabban haladhatunk előre" - fogalmazott John Bolton, hozzátéve, "fizikailag képesek vagyunk arra, hogy megsemmisítsük fegyverprogramjaik elsöprő többségét".   

Bolton közölte: Mike Pompeo külügyminiszter valószínűleg hamarosan meg is vitatja ezt az amerikai javaslatot Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.   

A Financial Times című brit lap információi szerint az amerikai diplomácia irányítója a közeljövőben Észak-Koreába utazik, ezt az értesülést azonban az amerikai külügyminisztérium még nem erősítette meg. Interjújában John Bolton sem szólt konkrét időpontról. A dél-koreai média vasárnap arról számolt be, hogy Sung Kim, a Fülöp-szigeteken akkreditált amerikai nagykövet vasárnap észak-koreai tisztségviselőkkel egyeztetett Pompeo várható vizitjének részleteiről.   

Az NBC televízió és a The Washington Post című napilap ugyanakkor meg nem nevezett hírszerzési forrásokra hivatkozva vasárnap arról adott hírt: Észak-Korea azon dolgozik, hogy elrejtse atomfegyverzetét, és Kim Dzsong Un a Donald Trump elnökkel június 12-én tartott szingapúri csúcstalálkozója után is hozott erre vonatkozó döntést. Az NBC értesülése szerint Phenjan az utóbbi hónapokban még növelte is a dúsított urán termelését.   

A Fehér Ház ezeket az információkat nem erősítette meg, de John Bolton vasárnap a Fox televíziónak nyilatkozva úgy fogalmazott: "minden erőnket latba vetjük, hogy megértsük, mit csinál Észak-Korea". Leszögezte, hogy Washington tisztában van a kockázatokkal, "az Észak-Koreával folytatott tárgyalásokon résztvevők közül senki sem esett a naivitás hibájába". Hangsúlyozta: Donald Trump "megmondta, hogy nem követi el a korábbi amerikai kormányzatok tévedéseit".   

Elemzők szerint e megjegyzésével Bolton Bill Clinton és George W. Bush elnökök politikájára utalhatott, akik nem akadályozták meg Észak-Koreát nukleáris programja kifejlesztésében. Maga Donald Trump szintén a Fox televízióban - egy korábban, még a hírszerzési információk vasárnapi nyilvánosságra kerülése előtt rögzített interjúban - Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőről szólva hangsúlyozta: "megállapodtam vele, kezet ráztunk, s tényleg azt hiszem, hogy komolyan gondolta". Megismételte már többször is hangoztatott álláspontját: meggyőződése, hogy Észak-Korea meg akarja semmisíteni tömegpusztító fegyvereit.   

"Jó a kémia köztünk" - mondta Kim Dzsong Unról.   

Elemzők szerint az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó óta a térségben enyhült a feszültség. Japán lapok vasárnapi információi szerint például a tokiói kormány döntést hozott, miszerint a Japán-tengerre nem vezényelnek ki Aegis rakétaelfogó rendszerekkel felszerelt hadihajókat.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 133 946 megtekintés

Videó: 52 651 269 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534819

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh