Emmanuel Macron francia államfő szerint "az igazi határ" Európában a progresszívek és a nacionalisták között húzódik, s a 2019-es európai parlamenti választásoknak az ő összecsapásuk áll majd a középpontjában.

"Az Európát átszelő igazi határ az, amely a progresszíveket és a nacionalistákat választja el egymástól. Nehéz lesz, de a küzdelem egyértelműen megkezdődött, és ez lesz a 2019-es európai választások tétjeinek középpontjában" - fogalmazott a francia elnök a nemzetgyűlés és a szenátus mintegy 900 tagjának együttes ülésén, a Versailles-ban összehívott kongresszus előtt tartott évértékelő beszédében, amelyben egy "szuverénebb, egységesebb, demokratikusabb Európa" mellett tette le a voksát.    

"Az eltűnés félelmével szemben a francia projektet kell Európa számára képviselnünk. Ez az elköteleződés már eddig is olyan valós eredményekkel szolgált, amelyeket korábban mindenki lehetetlennek ítélt. Ilyen Európa jobb védelmi politikája, amelyhez hetven éve senki nem nyúlt hozzá" - hívta fel a figyelmet a francia elnök az uniós francia reformtervekre utalva. Azt is megemlítette, hogy a júniusi francia-német megállapodásnak köszönhetően az eurózóna saját költségvetésének alapjait is sikerült letenni.     

"Ezek a valós előrelépések nem feledtethetik a kétségeket. Európa még mindig túl lassú, túl bürokratikus, túlságosan megosztott a politikai, biztonságpolitikai, migrációs és technológiai változások brutalitásával szemben. Az európai kihívásokkal szemben csak azokkal a nemzetekkel együtt tudjuk felvenni a harcot, amelyeket a történelem természetes szövetségeseinkké tett. És ezekben a kérdésekben az igazi megoldás csak az európai együttműködés lehet" - fogalmazott.    

A migrációval kapcsolatos "félelmet meg kell hallanunk, itt van" - ismerte el a francia elnök. "Úgy gondolom, hogy ezt a kérdés nem lehet sem a zavart teremtő érzelmi szinten, sem bezárkózással, sem nemzeti befelé fordulással rendezni" - fogalmazott Emmanuel Macron.   

"Hűnek kell maradnunk az alkotmányunkhoz, amely védelmezi azokat, akik védelmet kérnek tőlünk, de szabályokat állít azok elé, akik gazdasági okokból hagyják el a hazájukat azért, hogy a mi hazánkban éljenek. Ezt a szabályrendszert tiszteletben tartva kell szembenéznünk a kortárs kihívásokkal. Nincs rövid távú, könnyű válasz, sem olyan, amelyek az érzelmek vagy a düh által születtek - tette hozzá.    

A francia elnök az Afrikával kialakított partnerség "új alapokra helyezését" javasolja, hogy szembe lehessen nézni "azzal a fiatalsággal, amely minden kockázat árán is elindul, de amely nem jogosult menedékre".    

"Franciaországnak Európával együtt partnerséget kell ajánlania. Nem sziget vagyunk, sorsunk összefonódott" Afrikával - mondta a francia elnök.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 476 427 megtekintés

Videó: 51 290 523 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7349616

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh