http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/11-komlo/11916-jelentos-romai-kori-penzleletegyuttes-kerult-elo-del-baranyaban#sigProId7f25ebb038
Leletmentés keretében több, mint 2000 darab, Kr. u. 4. századból származó pénzérme került elő 2019. október 14-én egy dél-baranyai lelőhelyen. A lelet eszmei és tudományos értéke igazán kiemelkedő.
A római kori pénzleletegyüttest Hendinger Zoltán önkéntes lelőhelyfelderítő találta meg, aki a Janus Pannonius Múzeummal szerződéses kapcsolatban álló etikus fémkeresős amatőr kutató – a múzeumigazgató, dr. Csornay Boldizsár elmondása alapján. Ez azt jelenti, hogy a kutatást kormányhivatali engedéllyel végezheti, és a lelőhely pontos megjelölésével a megtalált leleteket a múzeumnak beszolgáltatja. Ez így történt ebben az esetben is; bejelentését követően a JPM munkatársai nyomban kiszálltak a helyszínre, és a megtaláló segítségével kiásták a kincset a földből.
A 4. század második feléből származó több mint 2000 darab kis méretű bronz pénzérme értéke a saját korában nem volt kiemelkedő, ám az a tény, hogy ismert lelőhelyen, hivatalos feltáráson, leletösszefüggések ismeretében került elő a kincs, a tudományos és eszmei értékét nagyban emeli. A pénzérméket egy szürke házi kerámiából készült edényben helyezték a föld alá. Az összetört edényt a közeljövőben restaurálják a múzeumban.
Gábor Olivér, a JPM régésze úgy véli, hogy az adott lelőhelyet ismerve nem meglepő, hogy onnan római kori leletek kerülnek elő, azonban ilyen pénzkincsleletekre ritkán lehet ráakadni. A szakember elmondta, hogy a múzeum immár több mint 15 fémkeresős önkéntes lelőhelyfelderítővel működik együtt folyamatosan, így a JPM azt tervezi, hogy a felderítők által megtalált kincsekből időszaki tárlatot rendez 2020-ban. E kiállításon csodálhatjuk majd meg (többek között) a most meglelt római kori érméket is.
Forrás: Janus Pannonius Múzeum