Közfoglalkoztatás keretében folytatódott Körtvélyes területrendezése.

A városrész több pontján kőművesmunka zajlott az utóbbi időszakban, ennek eredményeként készülhetett el a Cserma utca és a Nagyszántó utca mentén a vízelvezető árok. A javítás tovább folyik; még a csapadékosabb évszakok előtt szeretnék felújítani a városrész többi vízelvezetőjét is – nyilatkozta Borbás Sándor területi képviselő.

A fák gyökerei által felnyomott járdalapok cseréjére került sor a Körtvélyes utcában. Megelőzendő a további púposodást, a fák környéke föld- és faforgács ágyást kapott, melyet szegéllyel vettek körül a szakemberek.

Padok kerültek a betonos sportpálya köré, melynek felfestése is elkezdődött. Ezzel is szeretnék az utcákban futballozó fiatalokat a helyi „grundra” csábítani.

Több elavult, már nem használt köztéri padot eltávolítottak a munkások, a „népszerűbb” utcabútorok viszont felújításra kerülnek.

Néhány héttel korábban a Hatósági Iroda, a Városgondnokság, a területfelügyelők és a rendőrség részvételével területi bejárásra került sor Körtvélyesben. Az érintettek tanulmányozták a városrész jelenlegi forgalmi rendjét, a közlekedési táblák helyzetét.

A részönkormányzat és a szakemberek egyeztetése eredményeként forgalmi rend változására kerülhet sor a közeljövőben.

Mivel a Körtvélyes és Cserma utca burkolatából fakadóan leginkább gyalogos közlekedésre alkalmas, ezért az autóval való behajtást korlátoznák. A tervek szerint a garázstulajdonosok (bérlők) számára engedélyeznék a behajtást. A Cserma utcánál az áthaladó forgalmat engednék, a parkolást viszont nem a jövőben.

Borbás Sándor területi képviselő szeretné, ha megszűnne a káosz, ami a parkoló autók miatt jellemezte ezeket a területeket. A cél az, hogy az utcák állaga nem romoljon tovább, illetve biztonságosan használhassák a sétáló családok ezeket az útvonalakat.

Forrás: komlo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 142 778 megtekintés

Videó: 52 658 146 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535359

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh