http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/6054-iran-a-terrorizmus-elleni-harcra-szolitotta-fel-sziria-szomszedait#sigProId4d49940776
Bassár el-Aszad szíriai elnökkel is találkozott kedden Damaszkuszban Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter, aki az újságírók előtt "a szélsőségesség és a terrorizmus elleni harcra" szólította fel a térség országait.
Irán a legfőbb szövetségese az Aszad vezette szíriai rezsimnek, amelyet pénzügyileg és katonailag is támogat a négy éve tartó, eddig több mint 240 ezer ember halálát okozó szíriai polgárháborúban.
"Azt üzenem a többi szereplőnek (a térségben), ideje, hogy belássák az igazságot, választ találjanak a szíriai nép törekvéseire, és hozzálássanak a szélsőségesség, a terrorizmus és a felekezeti ellentétek leküzdéséhez" - jelentette ki Zaríf, miután fogadta őt a szíriai elnök.
Zaríf - aki először jár Damaszkuszban a Teherán és a nagyhatalmak között július 14-én köttetett, történelmi jelentőségű nukleáris megállapodás óta - nem hozta szóba az Aszad elnökkel tartott megbeszélést, mindössze annyit mondott, hogy találkozói "jól" alakultak.
A Sana hivatalos szíriai hírügynökség ugyanakkor azt írta, hogy Aszad a találkozón méltatta "a Szíriának nyújtott folyamatos iráni támogatást", és biztosította Zarífot arról, hogy kedvezően fogadják "Iránnak és a baráti országoknak a Szíria elleni háború lezárására, valamint az ország szuverenitásának és területi egységének megőrzésére irányuló őszinte erőfeszítéseit".
Az iráni külügyi tárca egyik szóvivője kedden arról beszélt, hogy Libanonban kezdett közel-keleti körútján Zaríf egy új tervet ismertet, amellyel Irán hozzájárulhatna a szíriai kérdés megoldásához. Zaríf helyettese a múlt héten úgy fogalmazott, hogy Teherán hamarosan négy pontból álló tervet nyújt át az ENSZ főtitkárának a szíriai polgárháború lezárására.
Az iráni terv médiaértesülések szerint kezdeményezi, hogy Szíriában az egymással szemben álló felek hirdessenek azonnali tűzszünetet, alakítsanak nemzeti egységkormányt, módosítsák az alkotmányt az etnikai és vallási kisebbségek jogainak biztosítása érdekében, és tartsanak nemzetközi megfigyelők által ellenőrzött választásokat az országban.
Néhány órával az iráni külügyminiszter Damaszkuszba érkezése előtt a felkelők hevesen ágyúzták a szíriai fővárost. Zaríf előzőleg Bejrútban járt, ahol Haszan Naszrallahhal, a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezet vezetőjével tárgyalt arról, milyen megoldást dolgozzanak ki a szíriai polgárháború lezárására.
Eközben Svájc feloldja a Teheránt sújtó szankcióit
Svájc bejelentette, hogy feloldja Iránnal szembeni szankcióit, miután Teherán és a nemzetközi közösség képviselői között a múlt hónapban megállapodás született az iráni atomprogram korlátozásáról.
A svájci kormány közlése szerint a csütörtöktől hatályos döntéssel azt kívánták nyomatékosítani, hogy az ország támogatja a hatok néven ismert országcsoport (Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Oroszország, Kína) és Irán között kötött egyezmény végrehajtását. Svájc érdekelt abban is, hogy kétoldalú kapcsolatai szorosabbá váljanak Teheránnal - derül ki a közleményből.
A svájci kormány mindazonáltal leszögezte, hogy figyeli a bécsi megállapodás gyakorlatba ültetésének folyamatát, és ha Irán nem teljesíti vállalásait, visszaállíthatják a szankciókat.
A július 14-én kötött átfogó megállapodás célja annak szavatolása, hogy az iráni nukleáris programot nem használják katonai célokra. E kötelezettségért cserében a nemzetközi közösség fokozatosan feloldja a perzsa állam ellen hozott gazdasági és pénzügyi szankciókat.
Svájc már tavaly év elején felfüggesztette Teheránnal szembeni büntetőintézkedéseit. Bern addig egyebek között a nemesfémek kereskedelmének tilalmával sújtotta Iránt, továbbá a petrolkémiai termékek forgalmazásával és szállításával kapcsolatban tartott fenn korlátozásokat.
Forrás: kitekinto.hu / MTI