http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/1180-euro-helyett-barter-valutak-megjelenese#sigProId0a8bc61fb7
Az olasz Szardínia szigetén megjelent egy barter valuta, amelynek segítségével a helyi lakosok fizethetnek egymásnak a különböző árukért és szolgáltatásokért cserébe. Nem ez az első eset, amikor az euróövezeten belül megjelenik egy regionális pénznem. Szakértők szerint, ha ez korábban annak a jele volt, hogy a polgárok a saját valutájuk után vágyódnak, akkor most az euró iránti bizalom hiányáról beszél.
Az első barter pénzek Európában 2001-ben jelentek meg, két évvel az euró bevezetését követően. Akkor jelent meg Bremenben a ”roland”, a bajor Rosenheimben a ”chimgauery”, Münchenben pedig a ”régió”. Most csak Németország déli részén körülbelül 20 regionális valuta van érvényben. Az ötletet átvették Svájcban, majd Itáliában is. Igaz, a motiváció megváltozott. Ha korábban az emberek szívesebben tértek át saját pénznemre, mert a nemzeti valutájuk után nosztalgiáztak, akkor most ezt azért teszik, hogy minél kevesebb kapcsolatuk legyen az euróval – vélekedik Natália Szmirnova pénzügyi elemző.
Az emberek úgy értékelik a helyzetet, hogy az euró körül nincs minden rendben, különösen az euróövezetben. Ezért biztosítékot akarnak és helyi pénznemeket vezetnek be. Érdekes, hogy ez a viszonylag stabil gazdasággal rendelkező országokban zajlik. Többek között Németországban. Azt akarják rögzíteni, ami jelenleg van, hogy azt semmi se befolyásolhassa.
A barter valuták megjelenése, amíg azok nem válnak tömegessé és általánossá, nem jelentenek akkora fenyegetést a világgazdaság számára, mint az európai országok egyéb monetáris kezdeményezései – nyilatkozta Sztanyiszláv Szavinov az ”Ursa Kapital” befektetési vállalkozás elemzője.
Csak a készpénzforgalmat szolgálják ki, az pedig egyes országokban 5%, máshol 10%, azaz nem számottevő része a teljes készpénzforgalomnak. Azért sem jelentenek fenyegetést, mert az összes ilyen valuta a hivatalos kereskedelmi árfolyamhoz van kötve, és aligha szorítja ki az ottani pénznemeket. Sokkal ijesztőbb az a pletyka, hogy Németország néhány vagonnyi német márkát készíttetett, és ha Németország egésze áttér erre a valutára - amely az euró bevezetéséig volt érvényben - akkor ez valóban komoly csapást mérne a globális monetáris rendszerre.
Hozzátesszük, hogy az euróval való elégedetlenség a többi országban sokkal élesebb. Toomas Hendrik észt elnök már felszólított arra, hogy készüljenek fel az euróövezet felbomlásának lehetőségére.
Forrás: ruvr.ru
Kapcsolódó blog bejegyzésünk:
Európa összeomlását az egész világ megérezné