Megtiltják a vállalkozói szerződés (Werkvertrag) alkalmazását 2021 elejétől a német húsipar azon társaságainak, amelyek fő üzletága az élőállat-vágás és a húsfeldolgozás - döntött szerdán a német szövetségi kormány, szerkezetváltást ösztönözve a kelet-európai vendégmunkások - gyakran sanyarú körülmények közötti - foglalkoztatására épülő alvállalkozói modell miatt évtizedek óta széles körben bírált ágazatban.

A Werkvertrag az "alvállalkozói konstrukcióra épülő szervezett felelőtlenség" rendszere, amelynek révén számos üzemben "méltatlan és veszélyes" körülmények között zajlik a munka - nyilatkozott Hubertus Heil szövetségi szociális és munkaügyi miniszter a kormányülés után.   

Szakszervezetek és civil szervezetek eredménytelenül harcoltak a reformért. A fordulatot a koronavírus-járvány hozta el. A kormány annak hatására döntött a vállalkozói szerződés tiltásáról, hogy fertőzésgócok alakultak ki húsipari dolgozók tömegszállásain.   

Az új szabályok szerint csak az adott cég saját alkalmazottja vághatja le az állatokat és dolgozhatja fel húsukat.   

A német húsiparban nagyjából 200 ezren dolgoznak, az ágazat versenyképességét jórészt a vállalkozói szerződésekkel szerzett olcsó munkaerő biztosítja. Becslések szerint a mészárosok és a hentesek nagyjából 90 százaléka alvállalkozóknál alkalmazott kelet-európai vendégmunkás. A konstrukció lehetővé teszi, hogy a húsipari cég megkerülje a többi között a bérre és a társadalombiztosításra vonatkozó hazai előírásokat. Visszaélésekről több mint húsz éve jelennek meg beszámolók a német és a külföldi sajtóban.   

Az ágazat több érdekképviselete tiltakozik a kormány döntése ellen. A baromfitenyésztők és -feldolgozók szövetsége (Zentralverband der Deutschen Geflügelwirtschaft - ZDG) szerint például a vállalkozói szerződés általános tiltása alkotmányellenes, mert hátrányosan megkülönbözteti a húsipart más ágazatokkal szemben.    

A szállítmányozásban és az építőiparban is bevetett megoldás a vállalkozói szerződés - mondta a ZDG elnöke, Freidrich-Otto Ripke a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaságnak, aláhúzva, hogy a szövetséghez tartozó cégeknél jó a helyzet, ami "azt jelenti, hogy jár német betegbiztosítás és munkabér betegállomány idején" minden dolgozónak. Hozzátette, hogy az ágazat valamennyi szereplője helyett inkább csak a "fekete bárányokat" kellene büntetni.   

A kormány szerdai ülésén tíz pontból álló intézkedéscsomagot fogadtak el a húsipari cégeknél, illetve ágazati dolgozók szállásain egyre szaporodó fertőzésgócok révén előállt válság kezelésére. Ennek egyik pontja a vállalkozói szerződések tiltása 2021. január 1-jétől a fő üzletágként vágással és vágott állat feldolgozásával foglalkozó húsipari cégeknél.    

A további intézkedések közé tartozik például a "Méltányos mobilitás (Faire Mobilität) elnevezésű program hosszú távú működtetéséhez szükséges jogi és pénzügyi feltételek biztosítása. A projektben külföldi munkavállalóknak nyújtanak felvilágosítást az anyanyelvükön a jogaikról és a foglalkoztatásukkal összefüggő előírásokról. Elindítanak egy kutatást is annak feltárására, hogy miként lehet úgynevezett szinergia hatást - többleteredményt - elérni a munkaügyi és az állategészségügyi ellenőrzések összehangolásával. A csomag részeként hozzálátnak több törvény módosításához is, így a többi között bevezetik, hogy kötelező digitális munkaidő-nyilvántartást vezetni a húsipari cégeknél, és megduplázzák, 30 ezer euróra (10,8 millió forint) emelik a munkaidőről szóló előírások megsértése után járó bírság összegét.   

Az utóbbi hetekben legkevesebb 600 koronavírus-fertőzést mutattak ki húsipari üzemek tömegszállásokon elhelyezett vendégmunkásai között Németországban.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 361 566 megtekintés

Videó: 51 223 493 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7333400

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh